Mandeusok - egy vallásfelekezet, amely napjainkban tűnik el a föld színéről, pedig még ma is őrzi a talán ezer évvel ezelőtti megkövesedett állapotát.

MANDEUSOK

A Mandeusok az egyetlen gnosztikus közösség, amely az ókortól napjainkig fennmaradt. Az első keresztelők, akik mégsem tartoznak a keresztények közé. 

Egy vallásfelekezet, amely napjainkban tűnik el a föld színéről, pedig még ma is őrzi a talán ezer évvel ezelőtti megkövesedett állapotát. Szertartásaikon kizárólag fehér ruhát hordanak, megemlékeznek egy Pártus királyról aki népük vezetője volt. Vallási okokból nem vállalják a háborúskodást, mert embert ölni náluk a legnagyobb bűnnek számít. Szigorúan ragaszkodnak az ősi, történelem előtti időkben kialakult gyakorlathoz, miszerint a gyümölcsöt adó fát kivágni és a nőstény állatot levágni nagy bűn. A vallásuk lényegének kiinduló pontja szerint az emberek kezdetben mint jók és igazak voltak, de négy próféta által tévútra vezettettek. 

Hitviláguk talán lenyomata annak az időnek amikor Keresztelő János szektája még nagyobb és kiterjedtebb lehetett, amikor Jézust még kevésbé volt ismert tömegek számára. Mellesleg azért megjegyzem hogy ma már a Katolikus Lexikon is elismeri hogy a Keresztelőnek valószínűsíthetően sokkal nagyobb befolyása lehetett a kereszténység kezdeti idején, mint az a kép ami ma körvonalazódik a Bibliából, de erre részletesen nem térnek ki.   

A kérdést hogy hányan élnek napjainkban szándékosan nem érintettem, a legtöbben 1,5-2 millió közé becsülik őket, de néhány arab forrás szerint alig 100 ezren(?) lehetnek, ennek több oka lehet melyből csak egyet érintek: külön kezelik az iráni és az iraki népcsoportokat, Irakban pedig ezen belül is külön a mára elrabosodott "lápi-arabokat", akiknek a földjét az állam kisajátította majd ahová menekültek a mocsarakat is lecsapolta. Úgy tűnik a forrásokban megbízható lélekszámmal nem találkozhatunk, egy bizonyos: milliónyian élhetnek emigrációban szerte a világon, akik még a háború elől menekültek el szülőföldjükről.

Mivel több forrást használtam fel róluk a kép ha nem is ellentmondásos, de lényegileg hiányos. Ezek a népcsoportok már közel 500 éve teljes elnyomásban élnek, így a politika nagy részben határozza meg azt ami róluk egyáltalán megtudható, ennek ellenére igyekeztem egységessé tenni a képet és megpróbáltam minden ellenőrizhető forrást megjeleníteni.

Ha a bevezető alapján érdekesnek találod őket, az alábbi sorokból megismerheted őket, hogy honnan jöttek és hogyan élnek.

A keresztelés szertartása ma.

A Mandeusok az egyetlen gnosztikus közösség, amely az ókortól napjainkig fennmaradt.  A mai Irak déli részén és Irán Ahuázban (Khúzewsztán) (Huzisztán) élnek, Eufrátesz és Tigris alsó folyásánál, egyszóval az ősi Mezopotámia déli részén. János keresztényeknek v. Nazoreusok és Szabioknak nevezik őket.

Elnevezésük abból ered, hogy Keresztelő Szent Jánost „ A Fény Királyának Küldötte” alakját tisztelik a legfőbb prófétaként, valószínű, hogy őseik valamikor kapcsolatba álltak vele és tanítványaival. Hivatalosan nem tartoznak a keresztény gnosztikusok közé.

Az iszlám uralom előtt a mandeusok sok helyen megtalálhatók voltak egész Mezopotámiában, a Perzsa öböltől egészen Harránig (ma Törökországban van a szíriai határhoz közel, az Eufrátesz egyik mellékfolyójánál.) Nagyon elterjedt népcsoport volt Basraban, Susterben, Bagdadban is. Évszázadok óta üldözés közepette élnek.  

Korunkban kis híján kiirtották őket, mert lecsapolták a mocsarakat ahol eddig viszonylag elzárt közösségekben élhettek. A természeti katasztrófát jelentő tettet tudatosan e kis népcsoport ellenében követték el.

Jelenleg az arab nyelvet használják, de szent könyveik egy sajátságos, a szírhez legközelebb álló keleti arámi dialektusban íródtak, tartalmuk kifejezetten gnosztikus jellegű, maga a mandeus szó is gnosztikust jelent, (manda = gnózis). 

Mai elnevezésük a Mandeus (Mandeans, Mandaeans, Mandaic) mellett (ez inkább iráni, az iraki népcsoportok esetében csak egy részének vallási hovatartozására használják, ott két csoportra oszlottak melyek közül az egyik elarabosodott, így eredeti vallását elvesztette). Irakban: Mocsári vagy Lápi arabok – Mash, Madai, Madan vagy Mandai.

A nemrég lezajlott genetikai kutatások azt támasztják alá, hogy a Mandeusok vagy Mandan-ok a legősibb népcsoport jelenleg Mezopotámia területén. Irakban már jó néhány éve tényként ismerték el hogy építészetük őrzi az ősi sumer építészet hagyatékát, általában kör alakú, kisméretű, süveg szerű, vízparton álló házaikat évezredek óta a hagyományos módszerrel és helyben található anyagokból építik fel.  

 

Mandeus Szent könyvek

 

Legfontosabb könyvük a Ginzá - Kincs vagy a Nagy Könyv. Szent könyveik a Pallas Nagylexikonban: „Sidra robba (nagy könyv), mely alaptalanul «liber Adami»-nak is neveztetik, Sidra di Malke (királyi könyv), Sidra di Jahja (János könyve) és még egy pár szertartásos könyv.” Vannak halotti szertartásokat, himnuszokat tartalmazó, és mitologikus irataik is. A kutatók munkájának köszönhetően, ma már ismerhetjük a mandeus irodalmat, de egyes könyvek a közösségen belül, ma is titkos iratnak számítanak, és csak a papok tanulmányozhatják őket.

Írásrendszerük hasonló a nabateusokéhoz és az elámitáké-hoz. Egyes tudósok azt állítják, hogy az elámiták írásrendszerüket a mandeusoktól vették át, mások (közöttük az ismert iranista Harmatta János) a fordítottját bizonyítják.

Ginzá vagy a Ginza Rba

Palesztinából vándoroltak ki, a Madai- hegyi közösséget Anush Uthra vezette Jeruzsálem városába. A Ginzá az eredetre is rámutat: a papok az ember teremtését nem északra teszik, Ádám, az első embert Serandib-ban (Ceylon) teremtették. Állítják: az egyiptomiak a hittestvéreik, és hogy az eredeti őseik a Mandai faj Egyiptomból vándorolt a Tura d Madai-ba.

Ruha (RUHA) vagy Rúha, a Világ gonosz szelleme segítségével a "Yahutaiia" (az arab oldal ahonnan fordítottam ezt a részt az elnevezést Káldeusoknak? fordítja, hát evvel azért vitatkoznék ezért maradt bent az eredeti elnevezés, a későbbiekben minden kérdéses megnevezés mellé kérdőjelet teszek) építettek egy erős új várost, hét fallal. E város (Bagdad?) teljesen megsemmisült a Fény ereje által, segédje "Madai" és a hét őr (natria) (védőburkolat? inkább védőangyal lehet) akik jöttek a "hegy Parwan"-ról (Mount Parwan) (máshol: Paruan). Ennek emlékezetére kapták a későbbi város „kerületei” Madai nevet.

„Mountain of the Madai” (Maddai) sok helyen szerepel az irataikban, máshol Méd hegyek fordításban láttam. Lehetséges helyszínek:

Egyesek szerint Mshunia Kushta (eszményi világ), mások többféle konkrét helyszínre teszik: Irán, mert Madia Iránban van. Egy pap megkockáztatta "Néhányan azt mondják, a Tura d Maddai Turkesztánban van, és azt hallottam, hogy az arabok úgy hívják: Jebel Tai."

Jelentős hogy a keresztelők magukat a Subbi szóval jelzik: "a Subba a régi időkből ered, olyan helyen voltak, ahol források eredtek, amely télen meleg, nyáron hideg volt.”

A Hegyről a Mandeusok egy legendája megemlíti: egyenletes éghajlat és meleg források.

Kevesebb közvetlen bizonyítékot találunk a szövegekben gyakori "fekete víz"-re, amely "ég, mint a tűz." Ez nem lehet mást, mint a fekete olaj – a feltörő égő olaj és a gáz.

Jelentőséggel bír a dokumentumban, hogy a Nasurai (Naṣuraiia - Naṣoreans) népet azonosak tekinti a Pártusokkal.

„bnia d bnia d Ardban Malka”, aki jött: Tura d Madai. Ez egy hegyvidéki ország amely elért Harrán-ig, világosan fel van tüntetve az is, hogy nem minden "Madai" volt Nasurai.

http://kitekinto.hu/galeria/irak_meg_mindig_varnak_a_bekere/5/

A Mandeusok eredete

Palesztinából (Kelet-Júdea és Asszíria?) vándoroltak jelenlegi életterükre Dél-Mezopotámiába, egyiptomi eredetűnek vallják magukat, akik legendáikban mint hittestvérek szerepelnek, az első ember teremtését (Ádám) Indiába teszik, (mint az emberi kultúra bölcsőjét). Brit gyarmati néprajzkutatók felsorolnak néhány Mandeus társadalmi szokást, amiről úgy vélték esetleg Indiában keletkezett. Néhány elzárt területen még ma is kimutatható hogy megőrizték az ősi Sumér mezőgazdasági gyakorlatot és házépítési módszereket.

Aránylag keveset lehetett tudni a mandeusok vallásáról és történelméről, ennek több oka is van. Először is a gnosztikus vallások természetüknél fogva zárt közösségek, tanításaik titkosak, kívülálló számára nehezen hozzáférhetőek. Aztán a sokféle elnevezés, amellyel mások illették őket és amellyel ők nevezték magukat ill. vallásukat, rengeteg félreértésre adott lehetőséget. A mandeusokat a muszlimok a Koránban használt „Szábi’a” vagy a helyi „Szubba”, „Szabba” néven ismerik, melynek a jelentéséről sokáig vitatkoztak.

Itt utalnék egy lehetséges kapcsolatra a nemrégiben feltárt Szuba-barlanggal kapcsolatban, ahol egy korai keresztelő csoport tevékenykedhetett.

Nemrég kiadtak egy különleges barlang feltárásáról készült könyvet, ami egy korai keresztelési szertartás nyomait őrzi, és talán Keresztelő Szent Jánoshoz köthető, a településről kapta a nevét, ami mellett található: Szuba barlang. A barlang bár mérete és adottsága megfelelne (26 méter hosszú, 4 méter széles és 5 méter magas), mégsem tartozik a víztározók közé (Szuba vízellátása megoldott hiszen több forrása is van), a kérdéses korban legalábbis biztosan nem ekként használták. Nem takarították, sőt mintha a vizet fallal hátrébb zárták volna, hogy legyen hely a rendkívül különös és szokatlan szertartásnak, a több ezer korsó összetörésének, melyeket egyenletesen szétterítettek a talajon. A 250 ezer összetört cserépdarab között egy edény sem volt épen, továbbá elenyésző volt vízhordásra alkalmas méretű, többsége néhány literes ivókorsó lehetett. A barlangban nem laktak, ételmaradványokat sem találtak, mint semmi másféle használatra utaló jelet sem. Úgy tűnik a Kr.e. 1 századtól a Kr.u. 2 századig jártak ide az emberek ezt a rituálét végezni, amit biztosan tudhatunk róla: a ciszterna alkalmas lehetett bemerítkezésre, 12 lépcsőfok vezet a bejárattól a barlangba, a bejárat előtt előtér húzódik 7 fokból álló lépcsősorral, a kora római kultúrszintben több kőből rakott kört találtak, továbbá két szokatlan formájú vésett kőre bukkantak, csiszolatlan puha kőzetből, (tehát nem háztartási eszközként működtek). A kisebb: 0,6x0,37m, egy tálkaszerű benyomódás volt a tetején, a nagyobb: 1,25x0,63m, egy különös formájú vájattal: emberi jobb láb lenyomat, lábujjak és gömbölyű sarok körvonalaival, kisebb tálka alakú bemélyedés is látható, és a két vájatot egy csatorna kötötte össze. Feltehetően a láb olajjal való felkenésére szolgált. A felfedezés különlegessége hogy Izraelben és Palesztinában nem találtak hasonló leletet a kora római régészeti helyszíneken. A kő láblenyomata beleütközik a faragott képekre és bálványokra vonatkozó zsidó vallási tilalmakba, tehát a rituálé eredetét máshol kell keresni.        

A barlang nem messze Ain Karemtől, egy keresztes-kori vár lábánál fekszik, az aratásokat két régész, az angol Shimon Gibson és az amerikai James Taylor végezte. Érdekessége a több Bizánc korabeli falrajz: egy állatbőrökbe burkolt alak, egy fej test nélkül. (A két régész ezeket Keresztelő János képének tartja.) Kar és kereszt ábrázolás, valamint bot és kígyó ábrázolás.  A felfedezett helyszín kialakításának idejére nincs pontos adat, akár a vaskortól használhatták, barlang vakolata a Kr.e. 8. és 5. század között készült.

Legismertebb elnevezésük a Subba (egyes szám: Ṣubbi). A kifejezés Subba arámi gyökerű szóból származik, kapcsolatos keresztséggel, az Új-Mandeusok magukat (Neo-Mandaic) Sabi- nak nevezik.

A Szábi’a szó arámi eredetű, az ŞBA gyökből való, ugyanúgy, mint a maszbútha szó, amely „vízben való merítkezést” jelent s amely a mandeusok legfontosabb rítusa (v.ö. Hegesippus maszbútheusaival). A mandeusok önmagukat mendájji‑nak (MANDAIIA) nevezik, amely az arámi mend`a (héberül: medd`a) tudás szóból ered. Valójában a mandeusok két csoportra különülnek el könyveikben, a mendájji és nászórájji (NACU-RAIIA) csoportokra. A mandájji a „köznép”, a nászórájji pedig a figyelőkel jelenti, és a tudás birtokosaira vagy a papság egy csoportjára használják. A nászórájji elnevezést néhány európai kutató Názáret városára vezette vissza, s egyesek összekeverték a nuszejritákkal, akik egy szélsőséges sí`ita felekezet tagjai. Megint mások a Nazarénusokkal rokonítják őket, ez ugyanígy téves út lehet, hisz ők maguk megkülönböztetik tőlük saját csoportjaikat. 

Mit jelenthetett pontosan a "Madai" vagy "Mandai" kifejezés? A Haran Gawaitha-ból idézve: "építettek a mandis és lakozék" használják. Az eredeti kultusz-kunyhó, az irodalmi nyelvben: mashkhana (lakás). Egy tekercs, a "Sharh d Parwanaia" (DC 24) a kultikus-kunyhót nevezi a Manda-nak, ahol a szertartások zajlanak. Papok szerint "a szó perzsa, és azt jelenti a lakás." A szó megjelenik kifejezésként: mandilta (mand-Ilta), a neve a furcsa hármas betyl-re(?) utal, amely a ház udvarában épült, ahol egy családtag meghalt, a jelentése egyértelműen: "lakás a szellemnek ", vagy" lakás Istennek ".

Winckler feltételezte  Umman-Manda volt esetleg a Median törzs(?). RW Rogers Az ókori Perzsia (12. oldal), azonosítja a Manda a Madai, vagy a Méd (Medes) népcsoportokat.

Forrásaim a cikk végén külön közölve vannak, de néhol mint jelen esetben is beszúrom, a mondandóm erősítése gyanánt:
http://www.farvardyn.com/mandaean2.php

A tekercs említést tesz egy ARDBAN MALKA nevű királyról, aki János halála után 60 évvel (?) a mandeusokat Jeruzsálemból a méd hegyekbe vezette ki. Ez minden bizonnyal az öt párthus királynak valamelyike, akik Artabanus nevet viseltek és akit leginkább III., IV., vagy V. Artabanus személyével azonosíthatunk.

Talán nem tévedünk, ha a sok elméletet figyelembe véve a következőket mondjuk: egy gnosztikus szekta (nászórájji néven) a hivatalos zsidó intézmények zaklatása elől menekülve kivándorol Palesztinából Mezopotámiába, ahol hasonló gondolkodású gnosztikus csoportot vagy csoportokat talál és azzal egybeolvad.

A mandeus vallás mindenképpen a Tigris és az Eufrátesz folyók partjain fejlődött ki. A mandeus próza és vers annyira magán viseli a dél‑mezopotámiai természet és társadalom jegyeit, hogy egy ilyen vallás máshol nem keletkezhetett. Ezzel magyarázható a vallás eredetének összetettsége. A korabeli Közel‑Kelet tükröződik a mandeus vallásban, amely kánaáni, zsidó, babiloni, iráni, talán َegyiptomi és persze hellenisztikus elemek ötvöződéséből jött létre.

Sok tudós javasolta történelmi és genetikai kapcsolatok vizsgálatát a mocsári arabok és az ősi sumérok között, amellyel sok a közös mezőgazdasági gyakorlat és a házépítési módszerek. A nemrég lezajlott genetikai kutatások is ezt támasztják alá, a Mandeusok vagy Mandan-ok a legősibb népcsoport jelenleg Mezopotámia területén.
Egy 2011 évi genetikai tanulmány szerint, mely összpontosított a Madan - iraki - népre a kutatók azonosították Y kromoszóma haplotípus közös lápi arabokkal, irakiakkal és az asszírokkal.
Forrás: Wikipédia: Iraki nép, Mocsári arabok

http://en.wikipedia.org/wiki/Marsh_Arabs

http://en.wikipedia.org/wiki/Iraqi_people

Mandeus keresztelés

A mandeusok kizárólag folyó vízben végzik legfontosabb szertartásukat, a keresztelést (baptizma). A folyót Jordánnak nevezik, mert hazájuk Palesztina volt, a szertartások közben kizárólag fehér ruhát hordanak, (a fotók egy menyegzőn készültek). A papok hosszú szakállt viselnek, mint hajdan a babiloni papok. 

A házasságkötés is folyóvíz mellett zajlik, amely az ősi babiloni szertartások mai visszhangjának tekinthető és néhány órára is eltarthat. Ezalatt imákat énekelnek és rituális étkezésben kenyeret, aszalt gyümölcsöt, halat, vizet és frissen préselt szőlőt fogyasztanak egy nádkunyhóban, ahol a papok és a vőlegény vannak, valamint egy külön szobában ahol a menyasszony tartózkodik. A mandeus életében többször részesedik baptizmában, ami része a lelki gyakorlatoknak.

A korona a papok egyik jele, amelyet egy selyemből készült karika helyettesít. A papok jelei a Tága (korona), a Margna (fa bot) és az arany pecsétgyűrű. A papok beiktatására utaló szertartás neve: koronaemelés. 

A papságnak rétegei vannak: a termídhe (TARMIDA, a követő vagy tanítvány), a ganzavra (GINZIBRA, iráni eredetű szó, jelentése: kincstartó) és a rés‑emme (RI?AMA, a nép feje, azaz ethnarcha). 

thaier.arabblogs.com.pdf.14-15. (részlet) Menyegző

Š Kawa Kamal fotográfiája, etnofoto.hu

Š Kawa Kamal fotográfiája, etnofoto.hu

Š Kawa Kamal fotográfiája, etnofoto.hu

Mandeus hitvilág, a gnosztikus dualizmus

Az „úgy Lent mint Fent” nagyon korai képzet hitviláguk alapja, a földi Ádám és fiai az Égi Ádám tükörképei, a lélek a Fény Világának része. Az ember három részből tevődik össze: a földi, materiális testből, a gyenge és önző szellemből és a lélekből.

 

Vallásuk alapja a gnosztikus dualizmus, ez a tisztelet övezi Sovva-t (?UBA, a hét bolygó) és a Tresszer-t (TRISAR, tizenkettő, a tizenkét asztrológiai jegy), ennek megfelelően nem a bolygókat imádják, hanem általuk valósul meg a lélek megtisztulásának útja a földi életben.

A vallás filozófiájában fontos szerepet játszik a furqáne (PURQANA), azaz a lélek visszatérése a Fény Világába, a materiális börtöntől, a földi rabságtól való szabadulás.

A Hetek, a holtak - a hét gonosz bolygó, a teremtés több szintje, a három arkangyal (Fénylény), mind egy ősi megváltás-misztérium nyomait őrzik, a Lélek útjának önmegváltó folyamatát. Ezek a motívumok megtalálhatóak a Pártus himnuszokban, a Kopt zsoltárokban, a manicheizmusban, Zoroaszter követőinél, stb.  

 

A Fény Világa (Álme de‑Nhúra, ALMA D‑NHURA) ellenében ott van a Sötétség Világa (álme de‑Hsúkhe, ALMA D‑H?UKA). A Fény‑Világ fejét, az Istent, több névvel illetik: Hejji (HIIA), többes számú alak, jelentése Élet; Hejji Rabba (HIIA RBA, Nagy Élet); Mendá d‑Hejji (MANDA D‑HIIA, az Élet Tudása vagy Tudója); Már id‑Rabúthe (MAR D‑RBUTA, a Nagyság Ura), Melke de‑Nhúre (MALKA D‑NHURA, a Fény Királya) stb. Az Isten körül számtalan Uthra (fénylény) van, ők a segítői, de a Világban élnek, házasodnak és utódokat nemzenek. A főbb fénylények közül Abáther (ABATUR), Jósamín (JU?AMIN) - A „Sámín” szó azt jelenti: ég. (vِö. Ba´al Samém, az „ég ura” kánaáni isten) - és iPtháhíl (PTAHIL) - Néhány kutató a Ptah‑il formát látja e névben. Ptah: egyiptomi istennév, az „il” szó istent jelent a sémi nyelvekben. Ők teremtették a világot, sőt iPtáhíl alkotta az emberi testet is, de életet nem sikerült lehelnie belé: a nesimthe‑t (NI?MATA, a lelket) Isten adta a testbe. A teremtés tehát több szinten történt; a második, harmadik és negyedik Élet (a három főangyal), majd a teremtés koronájaként az ember teremtése az Első Élet által (Mendá d‑Hejji). A földi Ádám és fiai az Égi Ádám tükörképei, a lélek a Fény Világának része. Az ember tehát három részből tevődik össze: a földi, materiális testből, a gyenge és önző szellemből és a lélekből.

A Sötétség Világa az örök idők óta létező káosz vizéből (a fekete vízből) jött létre spontán módon. Ezzel ellentétben (a szövegek zavarossága miatt) Melke de‑Hsúkhe (MALKA D‑H?ÚKA, a Sötétség Királya) a Rúhe szüleménye, a Rúhe pedig a Világ gonosz szelleme. A Sötétség Királya segítő erőket hozott létre magának, ezek közül legfontosabbak a Sovva (?UBA, a hét bolygó) és a Tresszer (TRISAR, tizenkettő, a tizenkét asztrológiai jegy). Sokan a középkor óta úgy gondolják, hogy a mandeusok a bolygókat imádják és a mágiában hisznek. Erre könyveikben nem találunk utalást, ellenkezőleg: könyveik erélyesen lépnek fel a mágia és a mágusok ellen. A bolygók számukra nem jelentenek mást, mint a lelkek tisztulási helyeit, és úgy gondolják, hogy azok a Sötétség fennhatósága alatt állnak. A Sarkcsillagnak viszont fontos szerepe van, mivel a tájolást segíti: a mandeusok észak felé végzik a szertartásokat, hitük szerint ugyanis a Fény Világa északon van. Északról ered a két életet hozó nagyszerű folyó, a Tigris és az Eufrátesz.

A vallás filozófiájában fontos szerepet játszik a furqáne (PURQANA), azaz a lélek visszatérése a Fény Világába, a materiális börtöntől, a földi rabságtól való szabadulás. Ez a folyamat a Tudás segítségével történik, mely tudást a Fény apostolai adják át a léleknek, amint Mendá d‑Hejji átadta a Tudást Ádámnak. A lélek a mitráthi‑ban (purgatoria) történő tisztulás után visszatér otthonába, a Fény Világába.

Haláluk után éter-világba kerülnek, hol a «nagy szellem» látása lesz osztályrészük; bűneiktől a gyakori keresztség felvétele által tisztulnak meg.

ANU? UTRA - A kiemelkedő angyalok egyike. Összetett neve egy emberi (Ennos, ember) és egy égi (uthra) részből tevődik össze.

A „Harrán Gaueita” (HARAN GAUAITA, belső Harrán) nevű tekercsben találkozunk egy olyan legendával, amely a mandeusok történetét meséli el. Eszerint a mandeusok a Jordán folyó mentén éltek, amíg a zsidók ki nem űzték őket onnan. A tekercs részletesen beszél Keresztelő Szent Jánosról, aki a Jordán folyónál született. Születése után Ennos Uthra (ANU? UTRA, Énókh, Ádám fia) a csecsemőt a zsidók elől menekítette a Fehér Hegybe (Paruan), (az a hegy ez, ahová az elhalt gyermekek lelkei kerülnek, és ahol etető (tápláló) fák vannak), a Méd hegyekbe, ahol nevelte és tanította huszonkét éves koráig. (A történet akár igaz is lehet hisz nincs ami ellentmondjon neki, János születéséről igen sokat tudhatunk, ellenben gyermekkoráról nincsenek források.) Azután János visszakerült Jeruzsálembe, hogy ott a Nászorájji‑t (ti. a mandeusokat) védelmezze a zsidókkal szemben. De miután Herod (Heródes), a zsidók királya megöleti Jánost, Ennos Uthra lerombolja Jeruzsálemet (második zsidó felkelés és Jeruzsálem lerombolása 66‑70‑ben?). Érdekes, hogy a mandeus János‑alak és Krisztusról ismert képünk mennyire összekeveredik. János, vagy ahogyan az irodalmukban szerepel: Jihje Jiháne (IAHIA IUHANA), a mandeusok számára az Igazság Apostola (iSlíhe ed‑Kuste), ami emlékeztet a qumráni Igazság Tanítójára (Móre haccedeq) Jánosról ezt írja a „Dráse d‑Jahia” (DRA?IA D‑IAHIA, János Tanításai) című könyv: „Felszabadítottam magam e világtól és a rossz és bűnös cselekedetektől. A Hetek, a holtak, akik sohse látták Hejji‑t, megkérdeztek: Kinek az erejéből állsz te ott, és kit dicsőítesz fohászodban? Feleltem: Atyám erejére támaszkodom és dicsőítem az egyetlen Egyet, aki megteremtett. Nem építettem házat Júdeában és nem emeltem koronát Jeruzsálemben, s nem szerettem meg a virágcsokrokat, nem is ismertem egyetlen szép leányt sem, nem tetszett semmi, ami fogyatékos, és nem kedveltem a kocsmáros poharát. Nem szerettem a test semmiféle táplálékát, és az irigység sem talált utat a szívemhez. Nem hanyagoltam el éjszakai imáimat és nem felejtettem el a gyönyörű Jordánt. Nem felejtettem el baptizmámat, sem… tiszta jelölésem.”

Az ősi megváltás-misztérium, a Lélek útjának önmegváltó folyamata, melynek nyomát a gnosztikus vallásokban találhatjuk meg:
Párthus nyelvű manicheus himnuszok. Egy német régészeti expedíció lelt rá Kínai Turkesztánban, Az Angad Rošnan (Nyolcadik Bugyor) címet viselő ciklus halottas és világvégi himnuszokból áll, szoros kapcsolatban van gnosztikus szekták gyászirodalmával. Az iráni szövegek a titokzatos Első Ember haláláról és üdvözüléséről, a Fény és az egyes lelkek felszabadításáról szólnak, ami a manicheus vallásnak központi kérdése.

A mandeusok szerint a teremtés több szinten történt; a második, harmadik és negyedik Élet (a három főangyal), majd a teremtés koronájaként az ember teremtése az Első Élet. Valamint náluk is lényeges a Fény (Fénylények) szerepe a megváltás folyamatában.

Mikor a halál egy igaz emberhez közelít, bölcs vezető alakjában egy fényisten érkezik hozzá s vele három istenség, és utóbbiak vizesedényt, köntöst, hajpántot, koronát és fénykoszorút hoznak a haldoklónak. Ugyanakkor az ördög is megjelenik előtte bírvágy és bujaság képében, más ördögökkel együtt. Mikor az igaz ember mindezeket megpillantja, hívja a Bölcsesség alakjába öltözött fényistent (vagy fényistennőt), és ez körbe is fogja őt a másik három segítő istenséggel (arkangyallal). Ezt látva az ördögök meghátrálnak és elszállnak.

A három arkangyal megfelel a Mandeusok: második, harmadik és negyedik Élet Fénylényének.

Kopt zsoltárok. Jézus és Hérakleidész zsoltáraiban a lelket szintén ellenségei veszik körül a halál bekövetkezte után: kegyetlenek, akár a dögkeselyűk. A hét démon (hét bolygó) rágalmazza őt, vadállatokat uszít rá, csapdákat állít neki. Ám az Üdvözítő meghallja a lélek segélykiáltásait: vigaszt és védelmet hozva siet hozzá. A hét iszonyú démon ekkor lemond a lélekről, aki, miután megkapta a maga már ismert győzelmi szimbólumait, a Paradicsomba emelkedik, hogy visszaszerzett istenségének örvendjen.

A mandeusok hitében a Hetek, a holtak - a hét gonosz bolygó, általuk valósul meg a lélek megtisztulásának útja a földi életben, a materiális börtönből való szabadulás után éter-világba kerülnek, a lélek visszatér otthonába.

A mandeus rítus sok érdekességgel szolgál. A vallásban számos olyan mozzanat található, amely kifejezi a természet tiszteletét és megfelel a mai gondolkodásnak. Ilyen például a szépség dicsérete, amikor valaki a rózsa illatát csodálja: „Az, aki az Élet illatát szagolja és nem említi az Isten nevét, mivel bűnhődjön?” E régi, talán ómezopotámiai gyakorlat ma is létezik, hisz az emberek ma is Isten nevét említik a kellemes illat dicséretekor.

A mandeusok szigorúan ragaszkodnak az ősi, történelem előtti időkben kialakult gyakorlathoz, miszerint a gyümölcsöt adó fát kivágni és a nőstény állatot levágni nagy bűn. Az állatok levágása szükséges rossz s aki levág egy állatot, bűnt követ el, emiatt vezekelnie kell (erre külön rítus van, melynek során az Isten bocsánatát kérik: „Én a bűnös és Hejji a kegyelmes”). Embert ölni a legnagyobb bűn, s ez az oka annak, hogy a mandeusok háborút nem viselnek. Úgy tartják, hogy mindennek megvan a védő angyala: a víznek, a fának stb.
De a védőangyalok is „emberek”, évente egyszer előfordul, hogy ők is elhagyják őrhelyüket s így az ember védtelenné válik a sötétség erőivel szemben. Ezért otthon kell eltölteni azt a másfél napot, míg a védők vissza nem jönnek. Az ok egyszerű: az összes őrangyal a fény világába költözik, hogy köszöntse a Teremtőt a legnagyobb mandeus ünnep alkalmából s gyönyörködjön a felkelőnap nyújtotta látványban.

Források:

Saleh Thaier

http://www.saleh.eoldal.hu/

Mandeusok Mezopotámiában

Thaier.jeeran.com

http://thaier.arabblogs.com/Mandeusok.htm

Shimon Gibson – Keresztelő János barlangja (Gold Book 2004)

Pallas Nagylexikon
http://www.kislexikon.hu/mandeusok.html#ixzz2POHGMRby

http://spiritizmus.hupont.hu/13/gnoszticizmus

http://www.farvardyn.com/mandaean2.php

http://www.c3.hu/scripta/nagyvilag/98/05maj/18kiss.htm

I. D. Amuszin: A holt‑tengeri tekercsek és a qumráni közösség ‑ Budapest, 1986, 216. p.

Katolikus Lexikon

Fotók forrása:

Etno Fotó

Szerző: Kawa Kamal

Mandeusok Irakban. (Baszra, 2003. október 26.)

http://www.etnofoto.hu/?m=3&a=2&id=103

http://revistageo.uol.com.br/cultura-expedicoes/5/artigo150440-6.asp

http://thaier.arabblogs.com/14-15-.pdf