MANDEUSOK
A Mandeusok az egyetlen gnosztikus közösség,
amely az ókortól napjainkig fennmaradt. Az első keresztelők, akik
mégsem tartoznak a keresztények közé.
Egy vallásfelekezet, amely napjainkban tűnik el a föld
színéről, pedig még ma is őrzi a talán ezer évvel ezelőtti megkövesedett állapotát. Szertartásaikon kizárólag fehér ruhát hordanak, megemlékeznek
egy Pártus királyról aki népük vezetője volt. Vallási okokból nem vállalják a
háborúskodást, mert embert ölni náluk a legnagyobb bűnnek számít. Szigorúan
ragaszkodnak az ősi, történelem előtti időkben kialakult gyakorlathoz,
miszerint a gyümölcsöt adó fát kivágni és a nőstény állatot levágni nagy bűn. A vallásuk lényegének kiinduló pontja szerint az emberek kezdetben
mint jók és igazak voltak, de négy próféta által tévútra vezettettek.
Hitviláguk talán lenyomata annak az időnek amikor Keresztelő János szektája még nagyobb és kiterjedtebb lehetett, amikor Jézust még kevésbé volt ismert tömegek számára. Mellesleg azért megjegyzem hogy ma már a Katolikus Lexikon is elismeri hogy a Keresztelőnek valószínűsíthetően sokkal nagyobb befolyása lehetett a kereszténység kezdeti idején, mint az a kép ami ma körvonalazódik a Bibliából, de erre részletesen nem térnek ki.
A kérdést hogy hányan élnek napjainkban szándékosan nem érintettem, a legtöbben 1,5-2 millió közé becsülik őket, de néhány arab forrás szerint alig 100 ezren(?) lehetnek, ennek több oka lehet melyből csak egyet érintek: külön kezelik az iráni és az iraki népcsoportokat, Irakban pedig ezen belül is külön a mára elrabosodott "lápi-arabokat", akiknek a földjét az állam kisajátította majd ahová menekültek a mocsarakat is lecsapolta. Úgy tűnik a forrásokban megbízható lélekszámmal nem találkozhatunk, egy bizonyos: milliónyian élhetnek emigrációban szerte a világon, akik még a háború elől menekültek el szülőföldjükről.
Mivel több forrást használtam fel róluk a kép ha nem is ellentmondásos, de lényegileg hiányos. Ezek a népcsoportok már közel 500 éve teljes elnyomásban élnek, így a politika nagy részben határozza meg azt ami róluk egyáltalán megtudható, ennek ellenére igyekeztem egységessé tenni a képet és megpróbáltam minden ellenőrizhető forrást megjeleníteni.
Ha a bevezető alapján érdekesnek találod őket, az alábbi sorokból megismerheted őket, hogy honnan jöttek és hogyan élnek.
 |
| A keresztelés szertartása ma. |
A Mandeusok az egyetlen
gnosztikus közösség, amely az ókortól napjainkig fennmaradt. A mai Irak déli részén és Irán Ahuázban (Khúzewsztán) (Huzisztán) élnek, Eufrátesz és Tigris alsó
folyásánál, egyszóval az ősi Mezopotámia déli részén. János keresztényeknek v. Nazoreusok és Szabioknak nevezik őket.
Elnevezésük abból ered, hogy Keresztelő
Szent Jánost „ A Fény Királyának Küldötte” alakját tisztelik a legfőbb
prófétaként, valószínű, hogy őseik valamikor kapcsolatba álltak vele és
tanítványaival. Hivatalosan
nem tartoznak a keresztény gnosztikusok közé.
Az iszlám uralom előtt a mandeusok sok helyen
megtalálhatók voltak egész Mezopotámiában, a Perzsa öböltől egészen Harránig
(ma Törökországban van a szíriai határhoz közel, az Eufrátesz egyik
mellékfolyójánál.) Nagyon elterjedt népcsoport volt Basraban, Susterben,
Bagdadban is. Évszázadok óta üldözés
közepette élnek.
Korunkban
kis híján kiirtották őket, mert lecsapolták a mocsarakat ahol eddig viszonylag
elzárt közösségekben élhettek. A természeti katasztrófát jelentő tettet
tudatosan e kis népcsoport ellenében követték el.
Jelenleg az arab nyelvet használják,
de szent könyveik egy sajátságos, a szírhez legközelebb álló
keleti arámi dialektusban íródtak, tartalmuk
kifejezetten gnosztikus jellegű, maga a mandeus szó is gnosztikust jelent, (manda = gnózis).
Mai elnevezésük a Mandeus (Mandeans, Mandaeans, Mandaic)
mellett (ez inkább iráni, az iraki népcsoportok esetében csak egy részének
vallási hovatartozására használják, ott két csoportra oszlottak melyek közül az
egyik elarabosodott, így eredeti vallását elvesztette). Irakban: Mocsári vagy
Lápi arabok – Mash, Madai, Madan vagy Mandai.
A nemrég lezajlott genetikai kutatások azt támasztják alá, hogy a
Mandeusok vagy Mandan-ok a legősibb népcsoport jelenleg Mezopotámia területén. Irakban már jó néhány éve tényként ismerték el hogy építészetük őrzi az ősi sumer építészet hagyatékát, általában kör alakú, kisméretű, süveg szerű, vízparton álló házaikat évezredek óta a hagyományos módszerrel és helyben található anyagokból építik fel.
Mandeus Szent könyvek
Legfontosabb könyvük a Ginzá - Kincs
vagy a Nagy Könyv. Szent könyveik a Pallas Nagylexikonban: „Sidra robba
(nagy könyv), mely alaptalanul «liber Adami»-nak is neveztetik, Sidra di Malke
(királyi könyv), Sidra di Jahja (János könyve) és még egy pár szertartásos
könyv.” Vannak halotti szertartásokat,
himnuszokat tartalmazó, és mitologikus irataik is. A kutatók munkájának
köszönhetően, ma már ismerhetjük a mandeus irodalmat, de egyes könyvek a
közösségen belül, ma is titkos iratnak számítanak, és csak a papok
tanulmányozhatják őket.
Írásrendszerük hasonló a nabateusokéhoz és az
elámitáké-hoz. Egyes tudósok azt állítják, hogy az elámiták írásrendszerüket a
mandeusoktól vették át, mások (közöttük az ismert iranista Harmatta János) a
fordítottját bizonyítják.
Ginzá
vagy a Ginza Rba
Palesztinából vándoroltak ki, a Madai- hegyi
közösséget Anush Uthra
vezette Jeruzsálem városába. A Ginzá az eredetre is
rámutat: a papok az ember teremtését nem északra teszik,
Ádám, az első embert Serandib-ban
(Ceylon) teremtették. Állítják: az
egyiptomiak a hittestvéreik, és
hogy az eredeti őseik a Mandai faj Egyiptomból
vándorolt a Tura d Madai-ba.
Ruha (RUHA) vagy Rúha, a
Világ gonosz szelleme segítségével a "Yahutaiia" (az arab oldal ahonnan fordítottam ezt a részt az elnevezést Káldeusoknak? fordítja, hát evvel azért
vitatkoznék ezért maradt bent az eredeti elnevezés, a későbbiekben minden
kérdéses megnevezés mellé kérdőjelet teszek) építettek egy erős új várost, hét fallal. E város (Bagdad?)
teljesen megsemmisült a Fény ereje által, segédje "Madai" és
a hét őr (natria)
(védőburkolat? inkább védőangyal lehet) akik jöttek a "hegy Parwan"-ról (Mount Parwan) (máshol:
Paruan). Ennek emlékezetére kapták a későbbi város „kerületei” Madai nevet.
„Mountain of the
Madai” (Maddai) sok helyen szerepel az irataikban, máshol Méd hegyek fordításban láttam.
Lehetséges helyszínek:
Egyesek szerint Mshunia
Kushta (eszményi világ), mások többféle konkrét helyszínre teszik: Irán, mert Madia
Iránban van. Egy pap megkockáztatta "Néhányan azt mondják, a Tura d Maddai
Turkesztánban van, és azt hallottam, hogy az arabok úgy hívják: Jebel
Tai."
Jelentős hogy a keresztelők magukat a Subbi szóval jelzik:
"a Subba a régi időkből ered, olyan helyen voltak, ahol források
eredtek, amely télen meleg, nyáron hideg volt.”
A Hegyről a Mandeusok egy legendája megemlíti: egyenletes
éghajlat és meleg források.
Kevesebb közvetlen bizonyítékot találunk a szövegekben
gyakori "fekete víz"-re, amely "ég, mint a tűz." Ez nem
lehet mást, mint a fekete olaj – a feltörő égő olaj és a gáz.
Jelentőséggel bír a dokumentumban,
hogy a Nasurai (Naṣuraiia - Naṣoreans)
népet azonosak tekinti a Pártusokkal.
„bnia
d bnia d Ardban Malka”, aki jött: Tura d Madai. Ez egy hegyvidéki ország
amely elért Harrán-ig, világosan fel van
tüntetve az is, hogy nem minden
"Madai" volt Nasurai.
 |
| http://kitekinto.hu/galeria/irak_meg_mindig_varnak_a_bekere/5/ |
A
Mandeusok eredete
Palesztinából (Kelet-Júdea
és Asszíria?) vándoroltak jelenlegi életterükre Dél-Mezopotámiába, egyiptomi eredetűnek
vallják magukat, akik legendáikban mint hittestvérek szerepelnek, az első ember
teremtését (Ádám) Indiába teszik, (mint az emberi kultúra bölcsőjét). Brit
gyarmati néprajzkutatók felsorolnak néhány Mandeus társadalmi szokást, amiről
úgy vélték esetleg Indiában keletkezett. Néhány elzárt területen még ma is
kimutatható hogy megőrizték az ősi Sumér mezőgazdasági gyakorlatot és
házépítési módszereket.
Aránylag keveset lehetett tudni a mandeusok vallásáról
és történelméről, ennek több oka is van. Először is a gnosztikus vallások
természetüknél fogva zárt közösségek, tanításaik titkosak, kívülálló számára
nehezen hozzáférhetőek. Aztán a sokféle elnevezés, amellyel mások illették őket
és amellyel ők nevezték magukat ill. vallásukat, rengeteg félreértésre adott lehetőséget. A mandeusokat a muszlimok a Koránban használt „Szábi’a” vagy a helyi „Szubba”, „Szabba” néven
ismerik, melynek a jelentéséről sokáig vitatkoztak.
Itt utalnék egy lehetséges kapcsolatra a nemrégiben feltárt Szuba-barlanggal kapcsolatban, ahol egy
korai keresztelő csoport tevékenykedhetett.
Nemrég kiadtak egy különleges barlang feltárásáról készült könyvet, ami egy korai keresztelési szertartás nyomait őrzi, és talán
Keresztelő Szent Jánoshoz köthető, a településről kapta a nevét, ami mellett
található: Szuba barlang. A
barlang bár mérete és adottsága megfelelne (26 méter hosszú, 4 méter széles és 5 méter magas), mégsem tartozik
a víztározók közé (Szuba vízellátása megoldott hiszen több forrása is van), a
kérdéses korban legalábbis biztosan nem ekként használták. Nem takarították,
sőt mintha a vizet fallal hátrébb zárták volna, hogy legyen hely a rendkívül
különös és szokatlan szertartásnak, a több ezer korsó összetörésének, melyeket
egyenletesen szétterítettek a talajon. A 250 ezer összetört cserépdarab között
egy edény sem volt épen, továbbá elenyésző volt vízhordásra alkalmas méretű,
többsége néhány literes ivókorsó lehetett. A barlangban nem laktak,
ételmaradványokat sem találtak, mint semmi másféle használatra utaló jelet sem.
Úgy tűnik a Kr.e. 1 századtól a Kr.u. 2 századig jártak ide az emberek ezt a
rituálét végezni, amit biztosan tudhatunk róla: a ciszterna alkalmas lehetett
bemerítkezésre, 12 lépcsőfok vezet a bejárattól a barlangba, a bejárat előtt
előtér húzódik 7 fokból álló lépcsősorral, a kora római kultúrszintben több
kőből rakott kört találtak, továbbá két szokatlan formájú vésett kőre
bukkantak, csiszolatlan puha kőzetből, (tehát nem háztartási eszközként
működtek). A kisebb: 0,6x0,37m, egy tálkaszerű benyomódás volt a tetején, a
nagyobb: 1,25x0,63m, egy különös formájú vájattal: emberi jobb láb lenyomat,
lábujjak és gömbölyű sarok körvonalaival, kisebb tálka alakú bemélyedés is
látható, és a két vájatot egy csatorna kötötte össze. Feltehetően a láb olajjal
való felkenésére szolgált. A felfedezés különlegessége hogy Izraelben és
Palesztinában nem találtak hasonló leletet a kora római régészeti helyszíneken.
A kő láblenyomata beleütközik a faragott képekre és bálványokra vonatkozó zsidó
vallási tilalmakba, tehát a rituálé eredetét máshol kell keresni.
A barlang nem messze
Ain Karemtől, egy keresztes-kori vár lábánál fekszik, az aratásokat két régész,
az angol Shimon Gibson és az amerikai James Taylor végezte. Érdekessége a több
Bizánc korabeli falrajz: egy állatbőrökbe burkolt alak, egy fej test nélkül. (A
két régész ezeket Keresztelő János képének tartja.) Kar és kereszt ábrázolás,
valamint bot és kígyó ábrázolás. A felfedezett helyszín kialakításának idejére nincs
pontos adat, akár a vaskortól használhatták, barlang vakolata a Kr.e. 8.
és 5. század között készült.
Legismertebb elnevezésük a Subba (egyes szám: Ṣubbi). A kifejezés Subba
arámi gyökerű szóból származik, kapcsolatos keresztséggel, az Új-Mandeusok
magukat (Neo-Mandaic) Sabi- nak nevezik.
A Szábi’a szó arámi eredetű, az ŞBA
gyökből való, ugyanúgy, mint a maszbútha szó, amely „vízben való merítkezést” jelent
s amely a mandeusok legfontosabb rítusa (v.ö. Hegesippus maszbútheusaival). A
mandeusok önmagukat mendájji‑nak (MANDAIIA) nevezik, amely az arámi mend`a
(héberül: medd`a) tudás szóból ered. Valójában a mandeusok két csoportra
különülnek el könyveikben, a mendájji és nászórájji (NACU-RAIIA) csoportokra. A
mandájji a „köznép”, a nászórájji pedig a figyelőkel jelenti, és a tudás
birtokosaira vagy a papság egy csoportjára használják. A nászórájji elnevezést néhány európai kutató Názáret városára vezette
vissza, s egyesek összekeverték a nuszejritákkal, akik egy szélsőséges sí`ita
felekezet tagjai. Megint mások a Nazarénusokkal rokonítják őket, ez ugyanígy téves út lehet, hisz ők maguk megkülönböztetik tőlük saját csoportjaikat.
Mit jelenthetett pontosan a "Madai" vagy "Mandai" kifejezés? A Haran Gawaitha-ból idézve:
"építettek a mandis és lakozék"
használják. Az eredeti kultusz-kunyhó, az
irodalmi nyelvben: mashkhana (lakás). Egy tekercs, a "Sharh d Parwanaia" (DC 24) a kultikus-kunyhót nevezi a Manda-nak,
ahol a szertartások zajlanak. Papok szerint "a szó perzsa, és azt jelenti a lakás." A szó
megjelenik kifejezésként: mandilta (mand-Ilta), a neve a furcsa hármas betyl-re(?) utal, amely a ház udvarában épült, ahol egy családtag meghalt, a jelentése
egyértelműen: "lakás a szellemnek ", vagy" lakás Istennek ".
Winckler feltételezte Umman-Manda
volt esetleg a Median
törzs(?). RW Rogers
Az ókori Perzsia (12.
oldal), azonosítja a Manda
a Madai, vagy a
Méd (Medes) népcsoportokat.
Forrásaim a cikk végén külön közölve vannak, de néhol mint jelen esetben is beszúrom, a mondandóm erősítése gyanánt:
http://www.farvardyn.com/mandaean2.php
A tekercs említést tesz egy ARDBAN MALKA nevű királyról, aki
János halála után 60 évvel (?) a mandeusokat Jeruzsálemból a méd hegyekbe
vezette ki. Ez minden bizonnyal az öt
párthus királynak valamelyike, akik Artabanus nevet viseltek és akit
leginkább III., IV., vagy V. Artabanus személyével azonosíthatunk.
Talán nem tévedünk, ha a sok
elméletet figyelembe véve a következőket mondjuk: egy gnosztikus szekta
(nászórájji néven) a hivatalos zsidó intézmények zaklatása elől menekülve
kivándorol Palesztinából Mezopotámiába, ahol hasonló gondolkodású gnosztikus
csoportot vagy csoportokat talál és azzal egybeolvad.
A mandeus vallás
mindenképpen a Tigris és az Eufrátesz folyók partjain fejlődött ki. A mandeus
próza és vers annyira magán viseli a dél‑mezopotámiai természet és társadalom
jegyeit, hogy egy ilyen vallás máshol nem keletkezhetett. Ezzel magyarázható a
vallás eredetének összetettsége. A korabeli Közel‑Kelet tükröződik a mandeus
vallásban, amely kánaáni, zsidó, babiloni, iráni, talán َegyiptomi és persze
hellenisztikus elemek ötvöződéséből jött létre.
Sok tudós javasolta történelmi és genetikai kapcsolatok vizsgálatát a mocsári
arabok és az ősi sumérok között,
amellyel
sok a közös mezőgazdasági gyakorlat és a házépítési módszerek. A nemrég
lezajlott genetikai kutatások is ezt támasztják alá, a Mandeusok vagy Mandan-ok
a legősibb népcsoport jelenleg Mezopotámia területén.
Egy 2011 évi genetikai
tanulmány szerint, mely összpontosított a Madan - iraki - népre a kutatók
azonosították Y kromoszóma haplotípus közös lápi arabokkal, irakiakkal és az
asszírokkal.
Forrás: Wikipédia: Iraki nép, Mocsári arabok
Mandeus keresztelés
A mandeusok kizárólag folyó vízben végzik
legfontosabb szertartásukat, a keresztelést (baptizma). A folyót Jordánnak nevezik, mert hazájuk Palesztina volt, a szertartások közben kizárólag fehér ruhát
hordanak, (a fotók egy menyegzőn készültek). A papok hosszú szakállt viselnek, mint hajdan a babiloni papok.
A házasságkötés is folyóvíz
mellett zajlik, amely az ősi babiloni szertartások mai visszhangjának
tekinthető és néhány órára is eltarthat. Ezalatt imákat énekelnek és rituális
étkezésben kenyeret, aszalt gyümölcsöt, halat, vizet és frissen préselt szőlőt
fogyasztanak egy nádkunyhóban, ahol a papok és a vőlegény vannak, valamint egy
külön szobában ahol a menyasszony tartózkodik. A mandeus életében többször
részesedik baptizmában, ami része a lelki gyakorlatoknak.
A korona a papok egyik jele, amelyet egy selyemből
készült karika helyettesít. A papok jelei a Tága (korona), a Margna (fa bot) és
az arany pecsétgyűrű. A papok beiktatására utaló szertartás neve: koronaemelés.
A papságnak rétegei vannak: a termídhe (TARMIDA, a
követő vagy tanítvány), a ganzavra (GINZIBRA, iráni eredetű szó, jelentése:
kincstartó) és a rés‑emme (RI?AMA, a nép feje, azaz ethnarcha).
 |
| thaier.arabblogs.com.pdf.14-15. (részlet) Menyegző |
 |
| Š Kawa Kamal fotográfiája, etnofoto.hu |
 |
| Š Kawa Kamal fotográfiája, etnofoto.hu |
 |
| Š Kawa Kamal fotográfiája, etnofoto.hu |
Mandeus
hitvilág, a gnosztikus dualizmus
Az „úgy Lent mint Fent” nagyon
korai képzet hitviláguk alapja, a földi Ádám és fiai az Égi Ádám tükörképei, a
lélek a Fény Világának része. Az ember három részből tevődik össze: a földi,
materiális testből, a gyenge és önző szellemből és a lélekből.
Vallásuk alapja a gnosztikus
dualizmus, ez a tisztelet övezi Sovva-t (?UBA, a hét bolygó) és a Tresszer-t
(TRISAR, tizenkettő, a tizenkét asztrológiai jegy), ennek megfelelően nem a
bolygókat imádják, hanem általuk valósul meg a lélek megtisztulásának útja a
földi életben.
A vallás filozófiájában fontos
szerepet játszik a furqáne (PURQANA), azaz a lélek visszatérése a Fény
Világába, a materiális börtöntől, a földi rabságtól való szabadulás.
A Hetek, a holtak - a hét gonosz bolygó, a teremtés több
szintje, a három arkangyal (Fénylény), mind egy ősi megváltás-misztérium nyomait
őrzik, a Lélek útjának önmegváltó folyamatát. Ezek a motívumok megtalálhatóak a Pártus
himnuszokban, a Kopt zsoltárokban, a manicheizmusban, Zoroaszter követőinél,
stb.
A Fény Világa
(Álme de‑Nhúra, ALMA D‑NHURA)
ellenében ott van a Sötétség Világa
(álme de‑Hsúkhe, ALMA D‑H?UKA). A
Fény‑Világ fejét, az Istent, több névvel
illetik: Hejji (HIIA), többes számú alak, jelentése Élet; Hejji Rabba (HIIA RBA, Nagy Élet); Mendá d‑Hejji (MANDA D‑HIIA, az Élet Tudása vagy Tudója); Már id‑Rabúthe (MAR D‑RBUTA, a Nagyság Ura), Melke de‑Nhúre (MALKA
D‑NHURA, a Fény Királya) stb. Az
Isten körül számtalan Uthra (fénylény)
van, ők a segítői, de a Világban élnek, házasodnak és utódokat nemzenek. A főbb
fénylények közül Abáther (ABATUR), Jósamín (JU?AMIN) - A „Sámín” szó azt
jelenti: ég. (vِö. Ba´al Samém, az „ég ura” kánaáni isten) - és iPtháhíl (PTAHIL) - Néhány kutató a
Ptah‑il formát látja e névben. Ptah: egyiptomi istennév, az „il” szó istent
jelent a sémi nyelvekben. Ők teremtették a világot, sőt iPtáhíl alkotta az
emberi testet is, de életet nem sikerült lehelnie belé: a nesimthe‑t (NI?MATA,
a lelket) Isten adta a testbe. A teremtés tehát több szinten történt; a
második, harmadik és negyedik Élet (a három főangyal), majd a teremtés
koronájaként az ember teremtése az Első Élet által (Mendá d‑Hejji). A földi Ádám és fiai az Égi Ádám
tükörképei, a lélek a Fény Világának része. Az ember tehát három részből
tevődik össze: a földi, materiális testből, a gyenge és önző szellemből és a
lélekből.
A Sötétség Világa az örök idők óta
létező káosz vizéből (a fekete vízből) jött létre spontán módon. Ezzel
ellentétben (a szövegek zavarossága miatt) Melke de‑Hsúkhe (MALKA D‑H?ÚKA, a
Sötétség Királya) a Rúhe szüleménye, a Rúhe pedig a Világ gonosz szelleme. A
Sötétség Királya segítő erőket hozott létre magának, ezek közül legfontosabbak
a Sovva (?UBA, a hét bolygó) és a Tresszer (TRISAR, tizenkettő, a tizenkét
asztrológiai jegy). Sokan a középkor óta úgy gondolják, hogy a mandeusok a
bolygókat imádják és a mágiában hisznek. Erre könyveikben nem találunk utalást,
ellenkezőleg: könyveik erélyesen lépnek fel a mágia és a mágusok ellen. A
bolygók számukra nem jelentenek mást, mint a lelkek tisztulási helyeit, és úgy
gondolják, hogy azok a Sötétség fennhatósága alatt állnak. A Sarkcsillagnak
viszont fontos szerepe van, mivel a tájolást segíti: a mandeusok észak felé
végzik a szertartásokat, hitük szerint ugyanis a Fény Világa északon van.
Északról ered a két életet hozó nagyszerű folyó, a Tigris és az Eufrátesz.
A vallás filozófiájában fontos
szerepet játszik a furqáne (PURQANA),
azaz a lélek visszatérése a Fény Világába, a materiális börtöntől, a földi
rabságtól való szabadulás. Ez a folyamat a Tudás segítségével történik,
mely tudást a Fény apostolai adják át a léleknek, amint Mendá d‑Hejji átadta a
Tudást Ádámnak. A lélek a mitráthi‑ban (purgatoria) történő tisztulás után
visszatér otthonába, a Fény Világába.
Haláluk után éter-világba kerülnek, hol a «nagy szellem»
látása lesz osztályrészük; bűneiktől a gyakori keresztség felvétele által
tisztulnak meg.
ANU? UTRA - A kiemelkedő angyalok egyike. Összetett neve egy emberi (Ennos, ember) és
egy égi (uthra) részből tevődik össze.
A „Harrán
Gaueita” (HARAN GAUAITA, belső Harrán) nevű tekercsben találkozunk egy
olyan legendával, amely a mandeusok történetét meséli el. Eszerint a mandeusok
a Jordán folyó mentén éltek, amíg a zsidók ki nem űzték őket onnan. A tekercs
részletesen beszél Keresztelő Szent Jánosról, aki a Jordán folyónál született.
Születése után Ennos Uthra (ANU? UTRA, Énókh, Ádám fia) a csecsemőt a zsidók
elől menekítette a Fehér Hegybe (Paruan),
(az a hegy ez, ahová az
elhalt gyermekek lelkei kerülnek, és ahol etető (tápláló) fák vannak),
a Méd hegyekbe, ahol nevelte és
tanította huszonkét éves koráig. (A történet akár igaz is lehet hisz nincs ami ellentmondjon neki, János születéséről
igen sokat tudhatunk, ellenben gyermekkoráról nincsenek források.) Azután János visszakerült Jeruzsálembe, hogy
ott a Nászorájji‑t (ti. a mandeusokat) védelmezze a zsidókkal szemben. De
miután Herod (Heródes), a zsidók királya megöleti Jánost, Ennos Uthra
lerombolja Jeruzsálemet (második zsidó felkelés és Jeruzsálem lerombolása 66‑70‑ben?).
Érdekes, hogy a mandeus János‑alak és Krisztusról ismert képünk mennyire
összekeveredik. János, vagy ahogyan az irodalmukban szerepel: Jihje Jiháne
(IAHIA IUHANA), a mandeusok számára az Igazság Apostola (iSlíhe ed‑Kuste), ami
emlékeztet a qumráni Igazság Tanítójára (Móre haccedeq) Jánosról ezt írja a
„Dráse d‑Jahia” (DRA?IA D‑IAHIA, János Tanításai) című könyv: „Felszabadítottam
magam e világtól és a rossz és bűnös cselekedetektől. A Hetek, a holtak, akik sohse látták Hejji‑t, megkérdeztek: Kinek
az erejéből állsz te ott, és kit dicsőítesz fohászodban? Feleltem: Atyám
erejére támaszkodom és dicsőítem az egyetlen Egyet, aki megteremtett. Nem
építettem házat Júdeában és nem emeltem
koronát Jeruzsálemben, s nem szerettem meg a virágcsokrokat, nem is
ismertem egyetlen szép leányt sem, nem tetszett semmi, ami fogyatékos, és nem
kedveltem a kocsmáros poharát. Nem szerettem a test semmiféle táplálékát, és az
irigység sem talált utat a szívemhez. Nem hanyagoltam el éjszakai imáimat és
nem felejtettem el a gyönyörű Jordánt. Nem felejtettem el baptizmámat, sem…
tiszta jelölésem.”
Az ősi megváltás-misztérium, a Lélek útjának önmegváltó folyamata, melynek
nyomát a gnosztikus vallásokban találhatjuk meg:
Párthus nyelvű manicheus himnuszok. Egy német régészeti expedíció lelt rá
Kínai Turkesztánban, Az
Angad Rošnan (Nyolcadik Bugyor)
címet viselő ciklus halottas és világvégi himnuszokból áll, szoros kapcsolatban
van gnosztikus szekták gyászirodalmával. Az iráni szövegek a titokzatos Első
Ember haláláról és üdvözüléséről, a Fény és az egyes lelkek felszabadításáról
szólnak, ami a manicheus vallásnak központi kérdése.
A mandeusok szerint a teremtés több
szinten történt; a második, harmadik és negyedik Élet (a három főangyal), majd
a teremtés koronájaként az ember teremtése az Első Élet. Valamint náluk is lényeges a Fény (Fénylények) szerepe a megváltás folyamatában.
Mikor a halál egy igaz emberhez közelít, bölcs vezető alakjában egy
fényisten érkezik hozzá s vele három istenség, és utóbbiak vizesedényt,
köntöst, hajpántot, koronát és fénykoszorút hoznak a haldoklónak. Ugyanakkor az
ördög is megjelenik előtte bírvágy és bujaság képében, más ördögökkel együtt.
Mikor az igaz ember mindezeket megpillantja, hívja a Bölcsesség alakjába
öltözött fényistent (vagy fényistennőt), és ez körbe is fogja őt a másik három
segítő istenséggel (arkangyallal). Ezt látva az ördögök meghátrálnak és
elszállnak.
A három arkangyal megfelel a
Mandeusok: második, harmadik és
negyedik Élet Fénylényének.
Kopt zsoltárok.
Jézus és Hérakleidész zsoltáraiban
a lelket szintén ellenségei veszik körül a halál bekövetkezte után:
kegyetlenek, akár a dögkeselyűk.
A hét
démon (hét bolygó) rágalmazza őt, vadállatokat uszít rá, csapdákat állít
neki. Ám az Üdvözítő meghallja a lélek segélykiáltásait: vigaszt és védelmet
hozva siet hozzá. A hét iszonyú démon ekkor lemond a lélekről, aki, miután
megkapta a maga már ismert győzelmi szimbólumait, a Paradicsomba emelkedik,
hogy visszaszerzett istenségének örvendjen.
A mandeusok hitében a Hetek, a holtak - a hét gonosz bolygó, általuk valósul meg a lélek megtisztulásának útja a
földi életben, a materiális börtönből való szabadulás után éter-világba kerülnek, a lélek visszatér otthonába.
A mandeus rítus sok érdekességgel szolgál. A vallásban
számos olyan mozzanat található, amely kifejezi a természet tiszteletét és
megfelel a mai gondolkodásnak. Ilyen például a szépség dicsérete, amikor valaki
a rózsa illatát csodálja: „Az, aki az Élet illatát szagolja és nem említi az
Isten nevét, mivel bűnhődjön?” E régi, talán ómezopotámiai gyakorlat ma is
létezik, hisz az emberek ma is Isten nevét említik a kellemes illat dicséretekor.
A
mandeusok szigorúan ragaszkodnak az ősi, történelem előtti időkben kialakult
gyakorlathoz, miszerint a gyümölcsöt adó fát kivágni és a nőstény állatot
levágni nagy bűn. Az állatok levágása szükséges rossz s aki levág egy
állatot, bűnt követ el, emiatt vezekelnie kell (erre külön rítus van, melynek
során az Isten bocsánatát kérik: „Én a bűnös és Hejji a kegyelmes”). Embert ölni a legnagyobb bűn, s ez az oka
annak, hogy a mandeusok háborút nem viselnek. Úgy tartják, hogy mindennek
megvan a védő angyala: a víznek, a fának stb.
De a védőangyalok is
„emberek”, évente egyszer előfordul, hogy ők is elhagyják őrhelyüket s így az ember védtelenné válik a sötétség erőivel szemben. Ezért otthon kell eltölteni
azt a másfél napot, míg a védők vissza nem jönnek. Az ok egyszerű: az összes őrangyal
a fény világába költözik, hogy köszöntse a Teremtőt a legnagyobb mandeus ünnep
alkalmából s gyönyörködjön a felkelőnap nyújtotta látványban.
Források:
Saleh Thaier
Mandeusok Mezopotámiában
Thaier.jeeran.com
Shimon Gibson – Keresztelő János barlangja (Gold Book 2004)
Pallas Nagylexikon
http://www.kislexikon.hu/mandeusok.html#ixzz2POHGMRby
http://spiritizmus.hupont.hu/13/gnoszticizmus
I. D. Amuszin: A holt‑tengeri
tekercsek és a qumráni közösség ‑ Budapest, 1986, 216. p.
Katolikus Lexikon
Fotók forrása:
Etno Fotó
Szerző: Kawa Kamal
Mandeusok Irakban. (Baszra, 2003.
október 26.)
