MANICHEIZMUS
Frissítés: 2012.10.21.
Rengeteg anyag van a neten, nehéz eligazodni ebben az útvesztőben, én is csak annyit ígérhetek hogy mindenre kellő távolsággal tekintek.
Régóta tanulmányozom ennek a vallásnak a mondanivalóját, de csak néhány dologról van konkrét véleményem: Nagyon szigorú szabályrendszere van. Az üdvözülést gyakorlatilag ellenségeink lelkének megmentése által nyerhetjük el, melyhez a tudáson keresztül vezet az út.
Valahogy így fordítanám le: amíg nem érzel erőt, késztetést ellenséged lelkének megmentésére tanulj, hátha egyszer eljutsz oda... :)
Rengeteg anyag van a neten, nehéz eligazodni ebben az útvesztőben, én is csak annyit ígérhetek hogy mindenre kellő távolsággal tekintek.
Régóta tanulmányozom ennek a vallásnak a mondanivalóját, de csak néhány dologról van konkrét véleményem: Nagyon szigorú szabályrendszere van. Az üdvözülést gyakorlatilag ellenségeink lelkének megmentése által nyerhetjük el, melyhez a tudáson keresztül vezet az út.
Valahogy így fordítanám le: amíg nem érzel erőt, késztetést ellenséged lelkének megmentésére tanulj, hátha egyszer eljutsz oda... :)
Nem hordoz Perzsa hagyományokat és alapvetően dualisztikus istenképet sem. (Tisztelgés Pap Gábor előtt.)
Hagyománya a Pártusok ősvallására tekint vissza, amelyben a későbbi korokban a "Fény" számtalan alakjában tisztelt Egy-Isten hit nyilvánul meg.
Hogy is lehetne másképpen, hiszen a Fény "megtestesülése", a látható nap is Egy. A föld is egy, csakhogy egy rendszer része is. A zoroasztrizmus Ahura Mazdájához hasonló figura helyett Mani a dualizmust mint a rendszert működtető elemét írja le. A jó és rossz harca a világot működtető folyamat része, nem pedig istenek! A manicheizmus volt az ősvallás (melyből minden eredt) utolsó szervezett megjelenése, talán az utolsó virágkor. Ereje megmutatkozik abban hogy minden üldöztetés ellenére időről-időre felbukkan egészen a 15. századig.
Most éppen Bunyevác Zsuzsa könyvét olvasom arról milyen sok helyen maradt fent ennek az ősi egy-isten hitű vallásnak a nyoma.
Egy dologban vagyok biztos: ez az ősvallás mindannyiunké, és nem csak minden emberé hanem minden növényé, állaté, minden létezőé.
2012.06.21.
A világvallások közül mára egyet teljesen elfelejtettünk, de mégis itt van közöttünk, akár a mindennapjainkban is - több ezer év elteltével is hatással van ránk - a dualista világképben mondanivalójának egy részét őriztük meg. Annak tudata, hogy valahol mindannyian a Fényből származunk, valami nagyon ősi belénk ivódott tudás lenyomata kell legyen.
A
manicheizmusról, azaz Fény követőiről alig hallani manapság, pedig egykoron a
legnagyobb világvallás volt, amely Perzsiából kiindulva bejárta Európa és Ázsia
majd minden országát, sőt Afrika legtekintélyesebb birodalmát, Egyiptomot is. Eltűntében
szerepet játszott eretnekségként való üldözése, mely következtében az Igazság
Egyházának (miként magukat hirdették) szinte összes dokumentuma megsemmisült.
Egyes
vélemények szerint a honfoglalás előtti magyarság szintén a manicheus
kereszténységet gyakorolta. Ennek ellenére ma alig tudunk róla valamit.
A
vallást eltűntették de tanait nem sikerült eltörölni a föld színéről, felbukkannak
számtalan irányban, legplasztikusabban talán a „bons hommes” - „jó
emberek” Albigensnek
nevezett vallásának gyökereiben.
Nagyon sok mindent olvastam a Kathar közösségekről, és még ha túl is idealizálta őket a történetírás,
egy dolgot biztosnak látok, viselkedésükben a más hitűekkel szemben mindig a
toleranciát tartották szem előtt. Saját vallásukon belül is voltak különböző
irányzatok, akár nagy ellentmondással küzdők is, melyek között voltak viták, de
az ő felfogásukban ezek konstruktív, építő jellegű eszmecserék voltak, melyek nagyrészt vidám
légkörben zajlottak le, csöppet sem háborúskodáshoz hasonlóak. További nagy
vívmányuk hogy minden gyermek megkapta a lehetőséget a tanulásra, mindenkinek
magának kellett a biblia olvasása során eljutni a „megvilágosodáshoz”, tehát
szokatlanul művelt társadalomról volt szó, akik ráadásul rendkívül erényesen is
éltek, mindehhez az erőt vehették talán a hitükből is? Szeretném megismerni
ennek a vallásnak a misztériumai, és mindazt, ami a lényegét jelenti. Na de merre
induljak?
KATHAROK
Kivonatolás:
Katharoknak (vagy kataroknak)
nevezték a 10. század közepén a dél-franciaországi
Languedocban feltűnő, a gnoszticizmushoz
hasonló, dualista alapállású eretneknek
nevezett vallási mozgalom tagjait. Nevüket maguk a görög „katharosz” =
„tisztultak” (tiszta, tökéletes jelentésben) szóból eredeztetik. Egyik
legkorábbi dél-franciaországi központjukról, Albiról albigenseknek is nevezték őket.
A nép körében a katharizmus reális
alternatívát jelentett az egyházzal szemben, hiszen a becsületességet és
toleranciát, erkölcsi tisztaságot és rugalmasságot nem csak ígérte, hanem
alkalmazta is. A 12–13. század fordulójára Dél-Franciaországban a katharizmus
jobbára kiszorította a katolicizmust. III. Ince pápa 1198-ban elhatározta, hogy
egyszer s mindenkorra véget vet az albigensek mozgalmának. Először békés
áttérítő delegációkat küldött a térségbe, akiknek nemcsak a katharokkal kellett
megmérkőzniük, hanem az őket védelmező nemesekkel, az őket tisztelő
köznépekkel, és a helyi hatalmukat féltő bíborosokkal is. E delegációk
különleges felhatalmazásukkal felfüggesztették a bíborosok hatalmát és az
egyházból kiközösítették a nemeseket. 1207-ben a pápa levelet írt VIII. (Oroszlán)
Lajosnak, a francia uralkodónak (és még számos más nagyúrnak Franciaországban),
amelyben felszólította őket, hogy birtokaikon erőszakkal nyomják el az
eretnekséget. Ezt megfejelte azzal az ígérettel, hogy a katharok és támogatóik
teljes vagyona és minden földje az elfoglalóké lehet, valamint az eretnekűzők
ugyanazokban a kedvezményekben és feloldozásban részesülnek, mintha a Szentföldön
hadakoznának. Ezzel az egyházi áldással az északi bárók nagy igyekezettel
özönlötték el a délvidéke.
1208-ban Toulouse grófja megígérte,
hogy felszámolja birtokain az eretnekséget, de ténylegesen nem tett semmit. Pierre
de Castelnau pápai legátus ezért megrótta, sőt heves vita után kiátkozta a nemes
urat. Január 14-én Castelnau-t meggyilkolták. III. Ince pápa erre már követelte
a francia királynál a Szent Háború megindítását, és előírta az összes kathar
válogatás nélküli legyilkolását. Minden résztvevő számára az előző évi ígéretei
mellé még adósságainak teljes kamatmentességét, a világi bíróságok hatáskörének
megvonását és a papság azonnali védelmét adományozta. Ezzel megindult az első
olyan háború, amit keresztények viseltek keresztény ellen a kereszt jegyében,
Szent Háború néven.
Amikor 1209-ben megkérdezték a
pápai legátust, Arnaud Amaury (Amalric)
cisztercita
szerzetest, cîteaux-i főapátot, hogy miképpen
különböztessék meg az ostromlott Béziers
város katolikusait a katharoktól, ő jellemző módon ezt válaszolta: „Caedite
eos. Novit enim Dominus qui sunt eius”, azaz „Öljétek meg mindet, Isten
megismeri az övéit.” A katolikus enciklopédia
tagadja ezt az esetet, de az tény, hogy a város teljes lakosságát (15 000
embert) lemészárolták, és Arnaud Amaury abbé nem tiltakozott, sőt a pápának ezt
írta: „Sem kor, sem nem, sem rang nem mentett meg senkit”.
„1255-ben, Quéribusnál véget értek
a küzdelmek, negyvenöt évi háborúskodás után, de meg kell még említenünk
Montségur 1243-44-es ostromát. A várúr és nevelt fia, Pierre-Roger de Mirepoix
tizenegy lovaggal, százötven zsoldossal és ötszáz civillel védték hitüket, a
harcosok családjával, várnéppel. Sok albigens volt közöttük, s egy parfait.
Négyszáz lábbal a föld felett védelmezték az erődöt, és mit sem tudtak tenni a
város bevétele érdekében. Miután egy évig kitartottak, úgy érezték,
bebizonyították fensőbbségüket a százával hullott katolikusok fölött, az
időközben megtért tömegek kivonultak a várból, hiszen még az önvédelemből
elkövetett vérontás is ellentétben áll a kathar életről szóló tanításokkal. A
kivonuló százakat ott helyben, a hegy tetején egy hatalmas máglyán égették meg
a keresztesek. Mindent egybevetve az albigens mozgalmat sikerült kiirtani a
hadjárat során, bár meglepően nagy hatást tettek Dél-Franciaországban. A pompás
és világi egyház kritikája, a visszatérés a Bibliához, az apostoli szegénység,
fölös dekorációk tiltása és annak a vallása, hogy a papok és szerzetesek
feleslegesek, ezek egyértelműen jellemezték a mozgalmat. Ez a gondolkodásmód
százezreket hódított el a katolikusoktól, egyértelművé vált egy belső
reformáció szükségessége is az egyházon belül, aminek része lett majd a
szerzetesrendek alapulása 1230-ban. Ha jobban belegondolunk, a különleges
pontokon túl, a kathar ideológia a mintegy háromszáz évvel később beköszöntő
reformáció korának követeléseit fogalmazta meg- tekinthetjük akár a reformáció
egyfajta előképének is. Eleve bukásra volt ítélve, egy korban, amikor az egyház
világi hatalomra tört, és amikor a világ még nem volt kész hasonló jelentőségű
változásokra. Átgondolva az egészet megállapíthatjuk, túl korán jelentek meg
ahhoz, hogy tartósan működhessenek és- túl jók voltak erre a világra, abban a korban.
Az albigens keresztes hadjárat
résztvevői minden szörnyűség ellenére dicsfénytől borítva hagyták el a vidéket
és haltak meg. Hogy miért? Ajánlom Pierre Cardenal korabeli történetíró
szavait: „Magasztalták az északi frankokat és csuhásokat a gonoszságért amit
tettek; mert fényes sikerrel jártak el benne… „
Fotó:
MANDEUSOK
„A Mandeusok az egyetlen gnosztikus közösség,
amely az ókortól napjainkig fennmaradt.
Irakban és az iráni Huzisztánban élnek. Szent könyveik egy keleti arámi
dialektusban íródtak, tartalmuk kifejezetten gnósztikus jellegű, maga a mandeus
szó is gnosztikust jelent. Legfontosabb
könyvük a Ginzá vagy a Nagy Könyv. Vannak halotti szertartásokat, himnuszokat
tartalmazó, és mitologikus irataik is. A kutatók munkájának köszönhetően, ma
már ismerhetjük a mandeus irodalmat, de egyes könyvek a közösségen belül, ma is
titkos iratnak számítanak, és csak a papok tanulmányozhatják őket. Legfőbb
szertartásuk a keresztelés, amit mindig folyóvízben végeznek. A folyót
Jordánnak nevezik, utalva arra, hogy hazájuk Palesztina volt. Tisztelik
Keresztelő Jánost „ A Fény Királyának Küldötte” alakját, valószínű, hogy őseik valamikor kapcsolatba
álltak vele, vagy tanítványaival. A kereszténységgel viszont élesen szemben állnak,
nem tartoznak a keresztény gnosztikusok közé, sokkal valószínűbb, hogy egy
zsidó szekta maradványát alkotják, akik i.sz.70, Jeruzsálem pusztulása után
vándoroltak el. A feltehető zsidó eredet ellenére, tanításaik határozottan
antijudaista beállítottságúak.”
Azt már én tenném hozzá hogy korunkban kis híján kiirtották
őket, mert lecsapolták a mocsarakat ahol eddig viszonylag elzárt közösségekben
élhettek. A természeti katasztrófát jelentő tettet tudatosan e kis népcsoport
ellenében követték el.
Manicheizmus
"A manicheizmus (újperzsául: آیین مانی, átírva Āyin e Māni; kínaiul: 摩尼教; pinjin: Móní Jiào) az egyik legnagyobb iráni eredetű gnosztikus vallás, Habár az alapító próféta, Mani írásainak többsége elveszett, számos fordítás és töredékes szöveg fennmaradt. A manicheizmus kozmológiájában tipikus dualista, leírja a jó és spirituális Fényvilág és az ördögi, materiális világ közti harcot.
A manicheizmus a Római Birodalomban 297. március 31-től tiltott vallás volt. Caius Aurelius Valerius Diocletianus római császár ekkor mondta el alexandriai beszédét, amelyben az ellenséges perzsáktól származó „rút és visszataszító vallást” üldözendőnek nyilvánította. Már Mani életében rendkívül erős térítőtevékenységet végeztek hívei és tanítványai.
A korai középkorra Nyugat-Európától Kínáig terjedt ez a vallás. A „Fény Apostola” a tökéletes, végső kinyilatkoztatást hirdette.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Manicheizmus
"Mani (Ktésziphón, a mai Bagdad közelében 216/217 – Gundésápúr (szír nyelven: Beth Lapat) a mai Irán területén, 276/277, görögösen Μάνης, Manész, vagy Μανιχαίος, Manikhaiosz, latinosan Manes vagy Manichaeus, középperzsa és szír ܡܐܢܝ ܚܝܐ Mānī ḥayyā) iráni vallásalapító, a manicheizmus prófétája.
…
Anyja pártus, neve Mariam.
Apja származása: nem zsidó! Téves bejegyzés a wiki-ben! A szekta aminek vezetőjévé vált judeo-keresztény indíttatású volt. Ha anyja révén rokonságban állt a Pártus királyi családdal akkor nehezen elképzelhető hogy apja zsidó származású lenne, nem is írnak róla többet, sem további felmenőiről sem arról miként jutottak erre a következtetésre.
…
Mani következetesen dualista és egyben gnosztikus rendszere hasonló volt a mazdaizmusból kialakuló, akkoriban államvallássá előlépő zoroasztrizmushoz. Sőt még szigorúbb volt ezen a téren, Mani elképzeléseiben nincs a Zarathustra-féle kiegyenlítő szerepet játszó Ahura Mazdához hasonló figura.
Bár Mani sokat merített környezete vallásainak gondolataiból, szokásaiból, mégsem egyszerű kompilátor, hanem olyan egyéniség, akinek vallása itt-ott egy ezredéven át a véres üldözések ellenére is fennmaradt. Mani, más vallásalapítókkal ellentétben tudatosan alakította ki egyháza számára a szent iratok kánonát: iratait követői az eredetihez szigorúan ragaszkodva művészien díszített könyvekbe másolták. Ezek lettek a manicheizmus kánonjai."
http://hu.wikipedia.org/wiki/Mani
Különösen jó anyag, eltekintve a tévedésektől az alapeszmény magyarázata érthető:
http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/mani.html
„Mani
más néven MANES vagy MANICHAEUS (szül. 216. ápr. 14. Dél-Babilónia - megh. 274? Gundeshapur), a manicheus vallás alapítója; dualista tanítása szerint a világ a szellem és az anyag, vagyis a jó és a rossz keveréke.
Születése előtt apja, a perzsiai Hamadanból származó Patek belépett egy olyan vallási közösségbe, amely gyakorolta a keresztelést, és önmegtartóztatást hirdetett. Anyja révén Mani rokonságban volt a parthus királyi családdal (ezt 224-ben megdöntötték). Mani életéről annyit lehet tudni, amennyit maga megírt, ill. egyházának a hagyományai megőriztek. Szülőföldjén nőtt fel, és az arámi nyelv keleti változatát beszélte. Egy gyermekkori és egy ifjúkori látomásában is megjelent neki „ikertestvére”, egy angyal, aki másodjára felszólította, hogy hirdesse az új vallást.
Mani Indiába ment (valószínűleg Szindbe és Turánba), ahol sok embert megtérített. Visszatérése után az új perzsa király, I. Sápúr jóindulatúan fogadta, és megengedte neki, hogy egész birodalmában hirdesse a vallását. Mani életének e szakaszáról keveset tudunk, valószínűleg Perzsia nyugati részén tevékenykedett. Megbízhatatlan későbbi hagyomány szerint a birodalom északkeleti vidékén is járt. I. Bahrám perzsa király uralkodása idején azonban a zoroasztriánus papok ellene fordultak, a király börtönbe vetette Gundeshapurban (Belapet), ahol 26 napos kínzás után meghalt.
Manicheizmus
dualisztikus vallási mozgalom; a Kr. u. III. században alapította Perzsiában Mani, akit a „Fény apostola”-ként és a legnagyobb „Megvilágosító”-ként tiszteltek. Bár a manicheizmust hosszú ideig a kereszténység „eretnek” változatának tartották, valójában önálló vallás volt. Tanainak összefüggő egész volta, szerkezetének, ill. intézményrendszerének merevsége miatt egész története során megőrizte egységét és sajátos karakterét.
Mani Dél-Babilóniában (a mai Irakban) született. 24 éves korában egy angyal megparancsolta neki, hogy álljon ki a nép elé, s nyilatkoztassa ki hittételeit. Mani ettől kezdve a Perzsa Birodalomban vándorolva hirdette tanait. Kezdetben akadálytalanul működhetett, később azonban az újabb király ellene fordult. Elítélték és bebörtönözték. Huszonhat napi megpróbáltatás után, amelyet követői „a Megvilágosító passiójá”-nak vagy Mani „megfeszítésének” neveztek, elbúcsúzott tanítványaitól, és meghalt (valamikor 274 és 277 között).
Mani a próféták Ádámmal kezdődő, Buddhát, Zarathustrát és Jézust is magába foglaló hosszú sora beteljesítőjének tekintette magát. Az igaz vallás korábbi kinyilatkoztatásait korlátozott érvényűeknek tartotta, mivel azok egy nyelven és egy néphez szóltak, ráadásul későbbi híveik szem elől tévesztették az eredeti igazságot. Mani a minden más vallást felváltó egyetemes üzenet hordozójának tekintette magát. A torzítások elkerülése és a tan egységének megőrzése érdekében hitelveit írásban rögzítette, és ezeket az iratokat még életében kánonba foglalta.
A manicheus egyházra kezdettől fogva a buzgó - az egész világra kiterjedő térítő szándék volt jellemző. Mani sürgette, hogy írásait fordítsák le minél több nyelvre, és nagyszabású missziós programot szervezett. A manicheizmus gyorsan terjedt nyugatra. Egyiptom felől elterjedt Észak-Afrikában (ahol az ifjú Augustinus, a későbbi Szent Ágoston is időlegesen áttért rá), és Kr. u. 300 után nem sokkal elérte Rómát is. A IV. században ért a csúcspontra nyugati terjeszkedése: Dél-Galliában és Hispániában is virágzott a manicheus egyház. A keresztény egyház és a római állam heves támadásainak eredményeként azonban az V. század végére csaknem teljesen eltűnt Nyugat-Európából ez a hit, a VI. században pedig a birodalom keleti tartományaiból is.
A manicheizmus már Mani élete során teret hódított a perzsa Szászánida Birodalom keleti tartományaiban. Magában Perzsiában a manicheus közösség a súlyos üldöztetések ellenére is egészen addig megmaradt, mígnem a X. században a muszlim Abbászidák kezdeményezte támadások miatt az egyház vezetője Szamarkandba (ma Üzbegisztánban) helyezte át a székhelyét.
A vallás keleti irányú terjeszkedése már akkor megkezdődött, amikor a VII. század elején Kína meghódította Kelet-Turkesztánt, s ezzel újra megnyíltak a karavánutak. Egy manicheus misszionárius már 694-ben eljutott a kínai udvarba, és 732-ben császári rendelet engedélyezte a vallás szabad gyakorlását Kínában. Amikor Kelet-Turkesztánt a VIII. században meghódították a török ujgurok, egyik vezetőjük felvette a manicheus hitet, és az állam 840-ben bekövetkezett bukásáig ez maradt az államvallás. A manicheizmus Kelet-Turkesztánban valószínűleg egészen a XIII. századi mongol invázióig tovább élt. Kínában 843-ban betiltották, de az üldöztetések ellenére legalább a XIV. századig fennmaradt.
A középkori Európában az ún. neomanicheus szekták formájában ismét felszínre bukkantak a manicheizmuséihoz hasonló tanítások. A pauliciánusok (Örményország, VII. sz.), a bogumilok (Balkán, X. sz.), valamint a katharok vagy albigensek (Dél-Franciaország, XII. sz.) hite sokban hasonlított a manicheizmusra, amely valószínűleg hatott is rájuk. Nehezen bizonyítható azonban, hogy közvetlen történelmi kapcsolat fűzte volna őket Mani vallásához.
Mani valóban ökumenikus és egyetemes vallást akart alapítani, amely integrálta volna a korábbi, főleg Buddha, Zarathustra és Jézus nevéhez fűződő kinyilatkoztatások „részleges” igazságait. A puszta szinkretizmuson túl azonban egy olyan igazság kinyilatkoztatására is törekedett, amelyet sokféle formában lehet átültetni az őt befogadó kultúrákba. A manicheizmus ennek következtében a kulturális kontextustól függően egyaránt hasonlíthat az iráni és indiai vallásokra, a kereszténységre, a buddhizmusra és a taoizmusra.
Lényegét tekintve a manicheizmus a gnoszticizmus egy fajtája. A gnoszticizmus dualisztikus vallás volt, amely a spirituális igazság különleges tudása (gnószisz) révén ígért üdvözülést. A gnoszticizmus többi formájához hasonlóan a manicheizmus is azt tanította, hogy az e világi élet elviselhetetlenül fájdalmas és gyökeresen gonosz. A belső világosság avagy gnószisz azonban felfedi, hogy az isteni természetben osztozó lélek az anyag gonosz világába hullott, és a szellem vagy értelem (nousz) segítségével meg kell menteni. Önmagunk ismerete azon igazi lényünk felfedezését jelenti, amelyet addig elhomályosított a testtel és az anyaggal való keveredésből fakadó tudatlanság, ill. az önmagáról való tudás hiánya. A manicheizmusban az önismeret azt jelenti, hogy valaki saját lelkét az isteni természet részének és a transzcendens világból származónak tekinti. A tudás lehetővé teszi, hogy az egyén felismerje: noha az anyagi világban kell élnie, nyomorúságos körülmények közepette, örök és immanens kötelékeik főzik továbbra is a transzcendens világhoz. Így hát a tudás az üdvözülés egyetlen módja.
Az emberi lét, Isten és a világmindenség igaz természetének és küldetésének üdvözítő ismeretét a manicheizmus bonyolult mitológiában fejezi ki. E mitológiát minden részletében egyetlen gondolat hatja át: a lélek elbukott, elvegyült a gonosz anyaggal, majd a szellem vagy nousz felszabadítja. A mitikus történetnek három szakasza van. A régmúltban még elkülönült egymástól a két szögesen ellentétes szubsztancia - a Lélek és az Anyag, a Jó és a Gonosz, a Fény és a Sötétség. Ezt követi a középső (a jelennek megfelelő) periódus, amelynek során a két szubsztancia összekeveredik. A harmadik, eljövendő korszakban az eredeti kettősség ismét visszaáll. Az igaz ember lelke halálakor visszatér a Paradicsomba. A testi dolgokhoz - a paráználkodáshoz, a gyereknemzéshez, a javak birtoklásához, a földműveléshez, a húsevéshez és a boriváshoz - ragaszkodó ember lelke viszont arra ítéltetik, hogy testek sorozatában szülessen újjá.
Csak a hívők egy kis része követte a manicheizmus által megkövetelt szigorúan aszketikus életmódot. A közösség így két részre oszlott: a kiválasztottakra, akik képesnek érezték magukat a szigorú törvények betartására, és az egyszerű követőkre, akik munkával és alamizsnákkal támogatták a kiválasztottakat.
A manicheus szertartásoknak az imák, az alamizsnálkodás és a böjtölés voltak az alapelemei. Közösségi életük fontos részét alkotta még a gyónás és a himnuszéneklés. A manicheus szentírás kánonjába hét, Maninak tulajdonított, eredetileg szír nyelven írott munka tartozott. A manicheizmus középkori kihalásával elveszett iratok egy részét sikerült újra felfedezni a XX. században a kínai Turkesztánban, ill. Egyiptomban.”
Legújabban ezt találtam, sok elgondolkodtató tény:
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/11/a-magyar-osmuveltseg-1resz-mani.html
2012.10.21.
Pap Gábor - Mani püspök és hagyatéka a Manicheizmus, azaz az érdeknélküli szeretetvallás
(12 részes itt, csak azok a linkek vannak aminek gondolataiból önkéntesen kiragadtam - a 3.résztől a 8. részig)
Számomra hiteles, véleményével kapcsolatban nem találtam
ellentmondást.
Nem perzsa és nem dualisztikus vallás.
Máni a szír nyelvnek az egyik dialektusában írt, az úgynevezett nem-edesszai dialektusában fogalmazott.
Máni a szír nyelvnek az egyik dialektusában írt, az úgynevezett nem-edesszai dialektusában fogalmazott.
Az első század Krisztus és az apostolok korszaka volt. A
második században viszont már nagyon sok minden jelen meg, és mindenki ki
akarta sajátítani Jézust.
Tacianus
Markion
Mind a kettőnek ugyanaz az alapgondolata:
„Az ószövetségi etika nem egyeztethető a Krisztusi tanítások
etikájával.”
Újszövetség az egyetemes megváltás gondolatára épül, az
ószövetségben ennek nyoma sincs.
Marcion: „nem igaz hogy a Krisztusi tanítás ószövetségi
alapokon nyugszik”.
Máni Jézus Krisztust a legmagasabbnak tisztelte. Aki tanítását
nem öntötte írásba hanem szóbeszédre bízta, így nem volt olyan írásos
dokumentum ami cáfolhatná a későbbi róla szóló anyagokat.
„A világ elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”
A négy evangélista közül összesen kettő volt az aki
közvetlen tanítványi körhöz tartozott, Máté, aki egyben apostol is volt és
János volt a másik, de se Lukács se Márk nem volt ott az apostoli gyülekezetben.
És ehhez képest Márkot tartják az ősevangéliumnak.
Kölni kódex – Máni apja egy újrakeresztelő szektának
vezetője, Patik az apának a neve. Négy éves korában utánamegy apjának, a
közhiedelemmel ellentétben nem zsidó származású, még akkor sem ha zsidó-keresztény
eredetű volt az újrakeresztelkedő szekta.
A kezdeti időben legalább olyan jelentős mozgalom volt a
Keresztelő szent János követőiből alakult egyház, mint Jézus Krisztus követőié.
Máni önmagát Babilonból származtatta
Palesztina, Mezopotámia és még Iránban is.
A Pártus dinasztia amelyből Máni származik, méghozzá a
legmagasabb szintjéből, az bizony szkíta örökséget visz.
Jézus tanítása alapján soha senki nem hogy kivégezni, de még
kigúnyolni sem szabad vallási meggyőződéséért.
Tanait az „elhívás” élményére alapozta. Két elhívást kapott, a második után 40 éves kora körül indulhatott el téríteni.
Nem dualizmusról van szó, egy pillanatra sem fordulhat elő
hogy a sötét oldalnak lennének esélyei, szó sincs itt egyenlő felekről.
Van ellen-önéletrajza is, anti-manicheisták tollából,
gúnyirat.
A manicheizmus alap rétege a Szkíta bölcsesség, amely
buddhista közvetítéssel jut el.
Nem szóbeli úton kapta az elhívást, hanem képben és abban is
adja át tudását. A teljes információ képírásban fogalmazódik meg, ez hitelesen
ott maradhatott fönt ahol nyelvileg is meg tudott maradni de így fordítási
nehézségek vannak.
Máni önmagát Jézus apostolának nevezte.
Manicheizmus a kereszténységnek az az ága amelyik nem Judeo.
Az eredeti kereszténység közelebb van a Buddhizmushoz mint a
jelenlegi kereszténység.
A kommunizmus abban a formában, ahogy az gyakorlattá vált,
egyértelműen vallás volt, és méghozzá kikísérletezetten a legsötétebb vallási
alakulat, ami egyáltalán hatott a világra.
annak a legsötétebb oldala. Hármasság.
Egy érdekes hang:
Manicheizmus
Kivonatolás:
"A manicheizmus (újperzsául: آیین مانی, átírva Āyin e Māni; kínaiul: 摩尼教; pinjin: Móní Jiào) az egyik legnagyobb iráni eredetű gnosztikus vallás, Habár az alapító próféta, Mani írásainak többsége elveszett, számos fordítás és töredékes szöveg fennmaradt. A manicheizmus kozmológiájában tipikus dualista, leírja a jó és spirituális Fényvilág és az ördögi, materiális világ közti harcot.
A manicheizmus a Római Birodalomban 297. március 31-től tiltott vallás volt. Caius Aurelius Valerius Diocletianus római császár ekkor mondta el alexandriai beszédét, amelyben az ellenséges perzsáktól származó „rút és visszataszító vallást” üldözendőnek nyilvánította. Már Mani életében rendkívül erős térítőtevékenységet végeztek hívei és tanítványai.
A korai középkorra Nyugat-Európától Kínáig terjedt ez a vallás. A „Fény Apostola” a tökéletes, végső kinyilatkoztatást hirdette.
Szent Könyvek
Mani hét vagy nyolc könyvet írt, amelyek tartalmazzák a vallás tanait. Ám mára csak szétszórt töredékek és az eredetik fordításai maradtak ránk.Eredetileg szír nyelven íródott művek
- Az Evangelion (görögül: Ευαγγελιον, és jó híreket jelent), amely Mani Evangéliumaként szintén ismert. Az első fejezettől szereplő idézetek arabul íródtak és szerzőjük al-Nadim volt, aki még abban az időben élt Bagdadban, amikor a manicheusok is ott éltek. Fihrist című könyvében, ami 938-ban írodott, minden művet leír, ami számára ismert volt.
- Az Élet Kincse
- Az értekezés (Pragmateia)
- Titkok
- Az Óriások Könyve: Az eredeti töredékeket Kumránban és Turfánban fedezték fel. "Protomanicheus" írás.
- Episztolák: Szent Ágoston Mani "Fundamentális Leveléből" idéz latinul néhány antimanicheus munkájában.
- Zsoltárok és Imák: Felfedeztek egy kopt manicheus zsoltárt Egyiptomban az 1900-as évek elején. Charles Allberry adta ki a Chester Beatty-féle gyűjteménybeli és a Berlini Akadémiától származó manicheus kéziratokból.
Eredetileg középperzsául íródott művek
- Shabuhragan: Eredeti középperzsa szövegeket fedeztek fel Turfánnál, amelyek al-Birúni által írt arab nyelvű idézeteket tartalmaztak és Mani I. Sápúrnak ajánlotta.
Egyéb művek
- Ardahang, a "Képes Könyv": Az íráni hagyomány szerint ez Mani szent könyveinek egyike volt, amelyek emlékezetessé váltak a későbbi perzsa történelemben. Aržangnak is hívják, amely szó pártus nyelven Bölcsességet jelent. Gyönyörű festéssel is díszítették. Ezért az irániak a Festő címet adták neki, a kopt fordításban pedig a Kephalaia nevet adták neki, mely Beszélgetéseket jelent.
- Az Ő teste eredetéről: ez a címe egy Mani-kódexnek, mely egy, eredetileg arámi nyelven írt könyv görög fordítása. Ez a mű Mani előéletéről szól.
A Manicheus Egyház által fennmaradt nem manicheista művek
Az Enoch könyve bibliográfiájának néhány része és egy kevés irodalom, amely Tamás apostolra vonatkozik, aki a hagyomány szerint Indiába ment, de még Szíriában is tisztelték. Ilyenek Tamás cselekedeteinek néhány része és Tamás zsoltárai."http://hu.wikipedia.org/wiki/Manicheizmus
"Mani (Ktésziphón, a mai Bagdad közelében 216/217 – Gundésápúr (szír nyelven: Beth Lapat) a mai Irán területén, 276/277, görögösen Μάνης, Manész, vagy Μανιχαίος, Manikhaiosz, latinosan Manes vagy Manichaeus, középperzsa és szír ܡܐܢܝ ܚܝܐ Mānī ḥayyā) iráni vallásalapító, a manicheizmus prófétája.
…
Anyja pártus, neve Mariam.
Apja származása: nem zsidó! Téves bejegyzés a wiki-ben! A szekta aminek vezetőjévé vált judeo-keresztény indíttatású volt. Ha anyja révén rokonságban állt a Pártus királyi családdal akkor nehezen elképzelhető hogy apja zsidó származású lenne, nem is írnak róla többet, sem további felmenőiről sem arról miként jutottak erre a következtetésre.
…
Mani következetesen dualista és egyben gnosztikus rendszere hasonló volt a mazdaizmusból kialakuló, akkoriban államvallássá előlépő zoroasztrizmushoz. Sőt még szigorúbb volt ezen a téren, Mani elképzeléseiben nincs a Zarathustra-féle kiegyenlítő szerepet játszó Ahura Mazdához hasonló figura.
Bár Mani sokat merített környezete vallásainak gondolataiból, szokásaiból, mégsem egyszerű kompilátor, hanem olyan egyéniség, akinek vallása itt-ott egy ezredéven át a véres üldözések ellenére is fennmaradt. Mani, más vallásalapítókkal ellentétben tudatosan alakította ki egyháza számára a szent iratok kánonát: iratait követői az eredetihez szigorúan ragaszkodva művészien díszített könyvekbe másolták. Ezek lettek a manicheizmus kánonjai."
http://hu.wikipedia.org/wiki/Mani
Különösen jó anyag, eltekintve a tévedésektől az alapeszmény magyarázata érthető:
http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/mani.html
„Mani
más néven MANES vagy MANICHAEUS (szül. 216. ápr. 14. Dél-Babilónia - megh. 274? Gundeshapur), a manicheus vallás alapítója; dualista tanítása szerint a világ a szellem és az anyag, vagyis a jó és a rossz keveréke.
Születése előtt apja, a perzsiai Hamadanból származó Patek belépett egy olyan vallási közösségbe, amely gyakorolta a keresztelést, és önmegtartóztatást hirdetett. Anyja révén Mani rokonságban volt a parthus királyi családdal (ezt 224-ben megdöntötték). Mani életéről annyit lehet tudni, amennyit maga megírt, ill. egyházának a hagyományai megőriztek. Szülőföldjén nőtt fel, és az arámi nyelv keleti változatát beszélte. Egy gyermekkori és egy ifjúkori látomásában is megjelent neki „ikertestvére”, egy angyal, aki másodjára felszólította, hogy hirdesse az új vallást.
Mani Indiába ment (valószínűleg Szindbe és Turánba), ahol sok embert megtérített. Visszatérése után az új perzsa király, I. Sápúr jóindulatúan fogadta, és megengedte neki, hogy egész birodalmában hirdesse a vallását. Mani életének e szakaszáról keveset tudunk, valószínűleg Perzsia nyugati részén tevékenykedett. Megbízhatatlan későbbi hagyomány szerint a birodalom északkeleti vidékén is járt. I. Bahrám perzsa király uralkodása idején azonban a zoroasztriánus papok ellene fordultak, a király börtönbe vetette Gundeshapurban (Belapet), ahol 26 napos kínzás után meghalt.
Manicheizmus
dualisztikus vallási mozgalom; a Kr. u. III. században alapította Perzsiában Mani, akit a „Fény apostola”-ként és a legnagyobb „Megvilágosító”-ként tiszteltek. Bár a manicheizmust hosszú ideig a kereszténység „eretnek” változatának tartották, valójában önálló vallás volt. Tanainak összefüggő egész volta, szerkezetének, ill. intézményrendszerének merevsége miatt egész története során megőrizte egységét és sajátos karakterét.
Mani Dél-Babilóniában (a mai Irakban) született. 24 éves korában egy angyal megparancsolta neki, hogy álljon ki a nép elé, s nyilatkoztassa ki hittételeit. Mani ettől kezdve a Perzsa Birodalomban vándorolva hirdette tanait. Kezdetben akadálytalanul működhetett, később azonban az újabb király ellene fordult. Elítélték és bebörtönözték. Huszonhat napi megpróbáltatás után, amelyet követői „a Megvilágosító passiójá”-nak vagy Mani „megfeszítésének” neveztek, elbúcsúzott tanítványaitól, és meghalt (valamikor 274 és 277 között).
Mani a próféták Ádámmal kezdődő, Buddhát, Zarathustrát és Jézust is magába foglaló hosszú sora beteljesítőjének tekintette magát. Az igaz vallás korábbi kinyilatkoztatásait korlátozott érvényűeknek tartotta, mivel azok egy nyelven és egy néphez szóltak, ráadásul későbbi híveik szem elől tévesztették az eredeti igazságot. Mani a minden más vallást felváltó egyetemes üzenet hordozójának tekintette magát. A torzítások elkerülése és a tan egységének megőrzése érdekében hitelveit írásban rögzítette, és ezeket az iratokat még életében kánonba foglalta.
A manicheus egyházra kezdettől fogva a buzgó - az egész világra kiterjedő térítő szándék volt jellemző. Mani sürgette, hogy írásait fordítsák le minél több nyelvre, és nagyszabású missziós programot szervezett. A manicheizmus gyorsan terjedt nyugatra. Egyiptom felől elterjedt Észak-Afrikában (ahol az ifjú Augustinus, a későbbi Szent Ágoston is időlegesen áttért rá), és Kr. u. 300 után nem sokkal elérte Rómát is. A IV. században ért a csúcspontra nyugati terjeszkedése: Dél-Galliában és Hispániában is virágzott a manicheus egyház. A keresztény egyház és a római állam heves támadásainak eredményeként azonban az V. század végére csaknem teljesen eltűnt Nyugat-Európából ez a hit, a VI. században pedig a birodalom keleti tartományaiból is.
A manicheizmus már Mani élete során teret hódított a perzsa Szászánida Birodalom keleti tartományaiban. Magában Perzsiában a manicheus közösség a súlyos üldöztetések ellenére is egészen addig megmaradt, mígnem a X. században a muszlim Abbászidák kezdeményezte támadások miatt az egyház vezetője Szamarkandba (ma Üzbegisztánban) helyezte át a székhelyét.
A vallás keleti irányú terjeszkedése már akkor megkezdődött, amikor a VII. század elején Kína meghódította Kelet-Turkesztánt, s ezzel újra megnyíltak a karavánutak. Egy manicheus misszionárius már 694-ben eljutott a kínai udvarba, és 732-ben császári rendelet engedélyezte a vallás szabad gyakorlását Kínában. Amikor Kelet-Turkesztánt a VIII. században meghódították a török ujgurok, egyik vezetőjük felvette a manicheus hitet, és az állam 840-ben bekövetkezett bukásáig ez maradt az államvallás. A manicheizmus Kelet-Turkesztánban valószínűleg egészen a XIII. századi mongol invázióig tovább élt. Kínában 843-ban betiltották, de az üldöztetések ellenére legalább a XIV. századig fennmaradt.
A középkori Európában az ún. neomanicheus szekták formájában ismét felszínre bukkantak a manicheizmuséihoz hasonló tanítások. A pauliciánusok (Örményország, VII. sz.), a bogumilok (Balkán, X. sz.), valamint a katharok vagy albigensek (Dél-Franciaország, XII. sz.) hite sokban hasonlított a manicheizmusra, amely valószínűleg hatott is rájuk. Nehezen bizonyítható azonban, hogy közvetlen történelmi kapcsolat fűzte volna őket Mani vallásához.
Mani valóban ökumenikus és egyetemes vallást akart alapítani, amely integrálta volna a korábbi, főleg Buddha, Zarathustra és Jézus nevéhez fűződő kinyilatkoztatások „részleges” igazságait. A puszta szinkretizmuson túl azonban egy olyan igazság kinyilatkoztatására is törekedett, amelyet sokféle formában lehet átültetni az őt befogadó kultúrákba. A manicheizmus ennek következtében a kulturális kontextustól függően egyaránt hasonlíthat az iráni és indiai vallásokra, a kereszténységre, a buddhizmusra és a taoizmusra.
Lényegét tekintve a manicheizmus a gnoszticizmus egy fajtája. A gnoszticizmus dualisztikus vallás volt, amely a spirituális igazság különleges tudása (gnószisz) révén ígért üdvözülést. A gnoszticizmus többi formájához hasonlóan a manicheizmus is azt tanította, hogy az e világi élet elviselhetetlenül fájdalmas és gyökeresen gonosz. A belső világosság avagy gnószisz azonban felfedi, hogy az isteni természetben osztozó lélek az anyag gonosz világába hullott, és a szellem vagy értelem (nousz) segítségével meg kell menteni. Önmagunk ismerete azon igazi lényünk felfedezését jelenti, amelyet addig elhomályosított a testtel és az anyaggal való keveredésből fakadó tudatlanság, ill. az önmagáról való tudás hiánya. A manicheizmusban az önismeret azt jelenti, hogy valaki saját lelkét az isteni természet részének és a transzcendens világból származónak tekinti. A tudás lehetővé teszi, hogy az egyén felismerje: noha az anyagi világban kell élnie, nyomorúságos körülmények közepette, örök és immanens kötelékeik főzik továbbra is a transzcendens világhoz. Így hát a tudás az üdvözülés egyetlen módja.
Az emberi lét, Isten és a világmindenség igaz természetének és küldetésének üdvözítő ismeretét a manicheizmus bonyolult mitológiában fejezi ki. E mitológiát minden részletében egyetlen gondolat hatja át: a lélek elbukott, elvegyült a gonosz anyaggal, majd a szellem vagy nousz felszabadítja. A mitikus történetnek három szakasza van. A régmúltban még elkülönült egymástól a két szögesen ellentétes szubsztancia - a Lélek és az Anyag, a Jó és a Gonosz, a Fény és a Sötétség. Ezt követi a középső (a jelennek megfelelő) periódus, amelynek során a két szubsztancia összekeveredik. A harmadik, eljövendő korszakban az eredeti kettősség ismét visszaáll. Az igaz ember lelke halálakor visszatér a Paradicsomba. A testi dolgokhoz - a paráználkodáshoz, a gyereknemzéshez, a javak birtoklásához, a földműveléshez, a húsevéshez és a boriváshoz - ragaszkodó ember lelke viszont arra ítéltetik, hogy testek sorozatában szülessen újjá.
Csak a hívők egy kis része követte a manicheizmus által megkövetelt szigorúan aszketikus életmódot. A közösség így két részre oszlott: a kiválasztottakra, akik képesnek érezték magukat a szigorú törvények betartására, és az egyszerű követőkre, akik munkával és alamizsnákkal támogatták a kiválasztottakat.
A manicheus szertartásoknak az imák, az alamizsnálkodás és a böjtölés voltak az alapelemei. Közösségi életük fontos részét alkotta még a gyónás és a himnuszéneklés. A manicheus szentírás kánonjába hét, Maninak tulajdonított, eredetileg szír nyelven írott munka tartozott. A manicheizmus középkori kihalásával elveszett iratok egy részét sikerült újra felfedezni a XX. században a kínai Turkesztánban, ill. Egyiptomban.”
Legújabban ezt találtam, sok elgondolkodtató tény:
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/11/a-magyar-osmuveltseg-1resz-mani.html
El tudja valaki olvasni?
VálaszTörléshttp://kepfeltoltes.hu/view/130509/DSC_0601_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
A Manicheisták megvannak ma is.......Lásd :Napfényes Élet Alapítvány /Váradi Tibor......Máni profétája.....
VálaszTörlés