2013. január 15., kedd

Tatárlakai lelet 7000 éves rovásjeles cserépedény töredék és korong

Tatárlakai lelet 10.000 rovásjeles cserépedény töredék és korong
5000 vagy 7000 éves? 



Torma Zsófia mintegy 10.000 rovásjeles cserépedény töredékét és korongját az 1800-as évek végén a Kolozsvári Nemzeti Múzeum vásárolta meg. Ezekből néhány darab a régésznő nevének említése nélkül egy tárlóban megtekinthető. A rovásjelek tisztán kivehetőek, közöttük az összerótt H és ZS betű valamint a nagy jelentőségű E alakú fordított rovás P betű, ezt ebben a formában megtalálták a Boszniai Visokoban, Trójában, Egyiptomban és Iránban is.
Forrai Sándor a rovásírás Z, Ny, Gy, B, és P betűit ismerte fel.
7000 éves.




A tatárlakai korongok- 1. rész 

A tatárlakai korongok - 2. rész
A Wiki ennél a témánál gyakorlatilag használhatatlan, néhány mondatnak van valóságalapja, ezeket közlöm. A hivatkozások nagy része már nem működik, Torma Zsófia nevét nem is említi. 

Tatárlakai lelet

„A megfejtetlen írású agyagtáblák komoly dilemmát jelentenek az írás poligenezisén (több, egymástól elszigetelt központban való keletkezésén) alapuló elméleteket követő nemzetközi történettudomány számára. A táblákon látható írásjelek meglepően hasonlítanak a korai elámi és korai sumer ékírásos táblákhoz, valamint a székely-magyar rovásírás jeleihez, de van párhuzam a kínai írásjelekhez is. A távoli területek közötti írásemlék-kapcsolat azonban, - a poligenezis elmélet talaján állva - nagyon is kérdéses, nemcsak a nagy távolság miatt, hanem egyrészt azért, mert a mezopotámiai írás első emlékei legalább 1000 évvel később jelentek meg, másrészt mivel a korai vonalas-geometrikus írások egymástól térben függetlenül is hasonlóak.”

Ez vajon miért nem azt jelenti hogy egy közös ősi írás nyomaira bukkantunk? Hiszen találunk hasonló írásokat a világ számtalan pontján, ezek akár a lelethez hasonló ősi írások fennmaradt változatai is lehetnek. Miért kellene vagy a sumer vagy a székely rovásírásnak teljesen megfelelnie? Hiszen mindkettő eredhet egy közös ősiből.  

„Később az eredetileg égetetlen agyagtáblácskákat a Kolozsvári Régészeti Múzeum kemencéjében kiégették, így a későbbi kormeghatározás lehetetlenné vált.”

Mi másért tették volna minthogy rájöttek még sokkal régebbi mint a feltételezett 5000 év? Mindenesetre olyan felháborító tett volt amiért azonnal el kellett volna venni a leletek megőrzéséhez való jogukat. Hihetetlen hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet…
A Kolozsvári Régészeti Múzeum munkatársai mindezt nyilán azért tették nehogy kiderüljön, hogy a Székelyek mindig is ott éltek ahol ma, de ezzel akkor is az egész emberiség ellen vétettek!

 „Adam Falkensteinnek, a Heidelbergi Egyetem asszirológus professzorának 1965-ös tanulmánya szerint Tatárlakán egy olyan írásbeliség létezett, amely sumer hatásra jött létre. Mások szerint a Kárpát-medence népessége már a kőkorszak óta rendelkezett írásbeliséggel (vö. Varga Csaba: A kőkor élő nyelve), amelyet a székelyek, illetve a kunok őriztek meg az elmúlt századig (székely-magyar rovásírásunk).”

Fotó:

A tatárlakai táblák

"A tatárlakai agyagtáblákon található írásjelek léte évtizedek óta megoldhatatlan rejtélyt jelentett az akadémikus írástudománynak, mert a neolitikus Európa írása nem fért bele az egyetemeken tanított írástörténetekbe. Általában a sumer írás segítségével próbálták meg az elolvasását, s csak kevesen figyeltek fel a székely jelpárhuzamokra, amelyek szintén megtalálhatók a táblákon. A lelet ismertetői jellemzően vagy a sumer, vagy a magyar írástörténet hagyatékaként írták le a táblákat, s persze nyakatekertebbnél nyakatekertebb történeti magyarázatokat ötlöttek ki. 
A neolitikus Kárpát-Balkán térség több hasonló írásemléket is hagyott ránk, amelyeket együttesen kell értékelni; ha meg akarjuk válaszolni a kérdést; hogy melyik nép fiai, milyen írással írták a tatárlakai táblákat s mi van rájuk írva.
A választ nem adhatja meg az, aki nem tud elszakadni a modern latin írás és íráshasználat megszokott megoldásaitól. 
A táblákon nem valamilyen modern műfajnak megfelelő hosszú szöveget, hanem egy világmodellt (csillagtérképet) találunk. A tatárlakai írás nem valamelyik ma is ismert nép és nyelv; hanem egy, a sumereket jelentősen megelőző kultúra hagyatéka.
A kutatók helyzete mégsem reménytelen, ha nem ragaszkodnak csupán egyetlen ismert írásrendszer jeleinek merev alkalmazásához, hanem nagyobb egységekben is értelmezni tudják a világ írásrendszereinek összefüggő folyamatait. A szélesebb körű összehasonlítás eredményeképpen sikerült is elolvasni (hangzósítani) a tábla szár (Tejút, égigérő fa) és az atya (Nimród, Orion csillagkép) szójelét.  
Az alábbi fejezet képekkel kiegészített változata megjelent az "Így írtok ti magyar őstörténetet" c. kötetben. Mevásárolható az Anima Könyv boltjaiban."

Előzmények
„A kezdeti kísérletezők elsősorban a sumér képjelek, más esetekben a székely rovásjelek, vagy további írások segítségével próbáltak eredményt elérni. Jellemzően egy folyamatosan olvasható szöveget véltek megtalálni a táblákon valamelyik ismert írás és nyelv segítségével.
A táblán lévő jelek sumér jelpárhuzamai olyannyira meggyőzőek és nagyszámúak, hogy a szakirodalom számára megkerülhetetlenné, egyúttal azonban – az írás poligenezisének talaján álló szerzők számára – megoldhatatlan dilemmává is vált a tatárlakai-sumér írástörténeti kapcsolat.
Vagy Mezopotámiából próbálták származtatni a tatárlakai táblák jeleit, vagy a Kárpát-medencéből származtatták a sumér írást.
Mindkét elképzelés nyilvánvaló zsákutca.
A megfejtők előtt tornyosuló nehézségeket jellemzi Záhonyi András, amikor megemlíti, hogy a mezopotámiai szakszótárakban egy-egy jelnek 10-50 értelmezése is van. Ez a gazdagság kétségbeejtően szerteágazó magyarázatokat tesz lehetővé, ha sumér nyelvű szöveget kívánunk elolvasni a táblákról. Ez azonban a sumérre alapozott zsákutcának csak a kisebbik problémája volt. A valódi nehézséget nem ez jelentette.
Ez a megfejtési irány akkor sem adott volna jó eredményt, ha a sumér jeleknek kevesebb jelentése van. Sőt, a tatárlakai táblák valódi jelentőségének felismeréséhez kifejezetten hozzá is járult a sumér jelek több jelentésű volta, mert a sok jelentés között felbukkantak a csillagképek nevei is, amelyek végül elvezettek a megoldáshoz.
A nehézségek jó részét az írás eredetével kapcsolatos elméleti kérdések tisztázatlansága okozta. A szerzők ezért sem vették észre és használták fel a körbe zárt kereszt alakú jel (a székely írás „f” betűje, a kínai írás és az asztrológusok „Föld” szójele) által kínált segítséget.
Tovább bonyolította a helyzetet, hogy eközben zajlott egy kronológiai vita is, amelynek a pillanatnyi állása szerint ez a lelet nem 4-5 000, hanem esetleg 7-8 000 éves is lehet.
A szerzőkben fel sem merült, hogy a tatárlaki táblák írása, a sumér írás és a székely írás egyaránt csupán az írástörténeti jéghegy egy-egy csúcsát jelenti – amelyeket egy kőkori írásrendszer kapcsol egybe.
Az emberiség – a közismert feltételezésekkel ellentétben – sokkal hamarabb volt képes az írásra és az olvasásra, mint azt eddig általában feltételezték.
A klasszikus írásrendszerek között sincs az az áthatolhatatlan válaszfal, amelyet közéjük szoktak képzelni.
A tatárlakai és sumér szójelek, meg a székely betűk párhuzamba állítását esetenként lehetővé teszi az akrofónia (amellyel a szerzők többsége íráselméleti és ősvallási tájékozottság híján nem tud mit kezdeni).
Az általában hangoztatott írástörténeti kép hiányosságainak oka az írástörténészek járatlansága a kőkori világmodellek olvasásában és a nagy kérdések megválaszolásától való általános rettegés. Ezért állítja azt Gelb, hogy írástudomány nincs is, mert az írásemlékek leírása és leltározása – a nagy kérdések kikerülése mellett – még nem tudomány.
Ugyanezen okok miatt nem figyeltem fel én sem a tábla legnagyobb, körbe zárt kereszt alakú jelére – amikor 1993-ban a tatárlaki tábla jeleit felsoroltam egy táblázatban.
Amiképpen Záhonyi András sem veszi figyelembe a tatárlakai táblák magyarázatakor az őket megelőző eurázsiai és kárpát-medencei írásemlékeket (a Jóma ligatúrát, a Mas d' Azil-i jeleket, a Varga Csaba által közzétett barlangi feliratokat, vagy a szentgyörgyvölgyi tehénszobor jeleit), ezért mindjárt az előadása címében találunk egy tévedést: „A tatárlaki táblák: a Kárpát-medence legősibb írásos emlékei”. Ez persze nem esik súlyosan a latba, mert valamilyen írástrténeti elsőség téves bejelentésével szinte havonta találkozunk, s mert a most tárgyalt tanulmánynak ez csupán egy marginális megállapítása.
Amikor az előadóteremben találkoztunk és szóvá tettem e tévedését, megmutatván a tatárlaki leletekkel legalább egyidős szentgyörgyvölgyi tehénszobor fényképét (amelyről közvetlenül utána tartottam előadást), csak a fejét rázta. Azt tette hozzá, hogy ha nincs legalább három jel egymás után, akkor azt ő nem tekinti írásnak. Ez azonban egy átgondolatlan érvelés – hiszen mi nem szabhatjuk meg az elődöknek, hogy milyen írásemléket hagyjanak ránk. Nekünk kell felnőnünk a hátrahagyott írásemlékek elolvasásának feladatához. Azaz fel kell ismernünk a kőkori írásemlékek ősvallási szerepét és egy jelentős részük világmodell jellegét.
Záhonyi András felsorolja az elődök eredménytelen kísérleteit. Kiemeli közülük Baráth Tibor megfejtésének két elemét (a Rák és a Nap jegyének felismerését), amelyet elfogad, és amely beleillik a saját feloldásába is. Hasonló magyarázattal állt elő Radu Dan Moisoiu is 2004-ben.
Az ehhez hasonló párhuzamok általában azt jelzik, hogy a kutatás jó irányban halad (bár a tudományos kérdéseket nem lehet népszavazással eldönteni). Akkor remélhetjük megfejtettnek a tatárlakai táblákat (és bármelyik másik írásemléket is), ha a megfejtők feloldásai egyre kevésbé különböznek egymástól. S a fent említett szerzők megoldásai már közös irányba mutatnak.”

„A monogenezis bizonyítéka
A megfejtők szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni a tatárlakai jelek sokirányú kapcsolataival. Úgy gondolták, hogy választaniuk kell: vagy a sumér írás alapján fejtik meg a táblákat, vagy a székely rovásírás segítségével.
Záhonyi András is megkérdezi a táblák jeleiről szólván: „Rovásjeleink mellett miként bukkanhat fel ... az O mint moabi vagy szidoni (föníciai) rovásjel, esetleg mint a Nap egyiptomi képjele?”
Arról árulkodik ez a jellegzetes, másoknál is felmerülő kérdés, hogy a szerzők az egyes írásokat csak egymástól független rendszerekként tudják elképzelni.
Ez aztán megakadályozza őket az antik jellegű írásemlékek helyes értékelésében.
A táblákon nyilvánvalóan nem sumér, székely, moabi és szidóni jeleket látunk, hanem csak ezek előképét, vagy rokonát. A táblákon nem több írásból összeszedett jelek kavalkádja látható, hanem egyetlen kőkori írás szervesen összetartozó jelei. Amiből az következik, hogy volt egy kőkori írás, amelyik hatott a később kialakuló antik írásrendszerekre.
Ha a tatárlakai táblákat az írások monogenezisének bizonyítékaként tárgyaljuk, akkor nincs min fennakadnunk, mert helyes úton járunk.”

„A körbe zárt kereszt alakú világmodell
A kör alakú agyagtábla a közepére rajzolt nagyméretű kereszttel együtt egy világmodell – amellyel Záhonyi András ugyanúgy nem foglalkozik, mint ahogyan én sem foglalkoztam vele 1993-ban.
Ez a körbe zárt kereszt ugyanis – nagyságát, kialakítását és írástörténeti kapcsolódásait tekintve – annyira eltér a többi jeltől, hogy könnyű figyelmen kívül hagyni és nehéz a többi közé illeszteni. Ez a jel keretbe foglalja a többit, ezért némi joggal mondható, hogy a fától nem láttuk az erdőt. A figyelmen kívül hagyott nagy jel világábrázolásnak mutatja a kerek táblát.
Záhonyi András ettől függetlenül is – helyesen – azt állítja a tatárlaki táblákról, hogy „felirataik az ősi világszemléletet tolmácsolják”.
Az egyik segítség a kerek táblán lévő körbe zárt kereszt alakú alapjel lehetett volna, amelybe – mint keretbe – bele van illesztve az összes többi jel. E jel a világ legkorábbi, legszélesebb körben ismert jele, amelynek megfelelőit mintegy 50 000 éve használja az emberiség.
E hallatlan régisége miatt található meg több jelrendszerben: az asztrológusok jelei között és a kínai írásban „Föld” jelentéssel, az egyiptomi hieroglifák között a „település” jeleként, a székely írásban pedig az „f” (Föld) jeleként.
Az indiánok és a tibetiek homokszórással készített mandalái (világmodelljei) is a körbe zárt keresztre épülnek. Mindegyik változat a világ, vagy a világ közepének jele és a közel-keleti Éden (az egykori közös őshaza) jelszerűvé vált térképe.
Azaz már a táblákra vetett első pillantás és a tapasztalható ősvallási gyakorlat alapján is nyilvánvaló, hogy világmodellről van szó. E megállapítás segíthette volna a táblák megértését, azonban önmagában nem oldotta volna meg a tatárlakai táblák kérdését. Ugyanis – velem együtt – mindenki a további jelekre koncentrált, amelyek megfejtése korántsem ilyen egyszerű. Utólag azonban kijelenthetjük, hogy a figyelmen kívül hagyott körbe zárt kereszt (világmodell) léte megnyugtatóan alátámasztja Záhonyi András magyarázatának lényegét.
Azt persze a további hasonló leletek értelmezésének megkönnyítése érdekében jó lenne általánosan elfogadni és megérteni, hogy a kőkori írástudók jellemzően nem számlákat, vagy árukísérő jegyeket írtak az írásjeleikkel, hanem ősvallási jelentőségű világmodelleket.
A világmodellek olvasása pedig más követelményt támaszt a megfejtővel szemben, mint mondjuk egy novella, vagy egy levél – s ezt a kőkori olvasásmódot el kell sajátítania annak, aki hasonló terepen eredményt akar elérni.
Záhonyi András a jelek szerint ettől függetlenül is jó irányba indulva oldotta meg ezt a feladatot s felismert egy sajátos világmodellt.
Igaza van akkor, amikor más világmodellekre (például egy pontosan meg nem nevezett karanovói pecsétnyomóra) hivatkozva azt írja, hogy a jeleik csillagképek ábráiként is értelmezhetőek. Hasonló emlékeket (például egy karanovói pecsétnyomót) elemezve, ismételten megemlítettem én is, hogy ezeken égi jelenségek (a Nap és a Tejút) jelképeit láthatjuk – amelyek megfeleltethetők székely rovásjeleknek is.”

"Őshonosság és rovásírás
A székely írás korai emlékei sok adatot kínálnak a magyar őstörténet kutatójának. Ezek egy része arra utal, hogy a magyarság, vagy egy véle rokon nép már a kőkorban is a Kárpát-medencében élt.
Az őshonosság kérdésével foglalkozó cikk elolvasásához kattintson az alábbi cikkre:
Ugyanezt a kérdést a genetika felől vizsgálja az archeogenetika is, amelynek eredményeiből a közelmúltban nyílt meg egy vándorkiállítás a Természettudományi Múzeumban.
Béres Judit genetikus mai népességből vett mintái azt jelzik, hogy a magyarság - a környező népekhez hasonlóan - genetikailag kevert.
Van azonban egy sajátossága a Kárpát-medence lakosságának (amelynek az évezredes keveredés ellenére is a magyarság a meghatározó tömbje). A ma élő magyar férfinépesség háromnegyede olyanok utóda, akik már 30-40 ezer éve Európában élnek. Az Eu19 haplotípus ugyanis a Közel-keletről kb. 50-40 ezer évvel ezelőtt északra indult Homo sapiens sapiens csoportban alakult ki, s Európában csak a magyaroknál található meg a kiemelkedően magas 65 százalékban. Ami nagyjából azt jelenti, hogy a magyarság zöme Európa legkorábbi betelepülői közé tartozik és folyamatosan itt él a kőkor óta. Mivel az Eu19 haplotípus Kazahsztán és Kirgizia vidékén is magas, ez azt jelenti, hogy a kőkori ősfoglalók az Aral-tó vidékén két ágra szakadtak, s az egyik csoportjuk keletre, a másik meg nyugatra költözött.
Az Eu19 haplotípust leszámítva a ma élő magyaroktól vett minták a jelenkori európai népességekre jellemző genetikai képet mutatnak, míg a honfoglalás kori populációnál jóval több ázsiai típusú elemet találtak – ám csak a gazdagabb, “klasszikus honfoglaló”-sírokból származó minták mutattak genetikai rokonságot az ázsiai populációval, a szegényebb sírokban talált leletek a jelenlegi népességhez hasonlóak. Mivel a klasszikus honfoglalók gyakorlatilag nem hagytak genetikai nyomot, feltételezhetően igen kevesen voltak a Kárpát-medencét elfoglalásakor. 
Ez a körülmény aláhúzza a szentgyörgyvölgyi tehénszobor és általában a Kárpát-Balkán térség neolitikus írásemlékeinek (például a Tordos-Vincsa kultúra írásának) magyar vonatkozásait, a székely írással kimutatható párhuzamait.”

"A székely írás lényegét alkotó 20 jel korai elterjedtsége
A régészeti leletek alapján a székely írás jeleinek megfelelői a Homo sapiens sapiens elterjedésével párhuzamosan jelennek meg szerte a Földön. Az 1992-ben Nemetz Tibor matematikus segítségével elvégzett valószínűség-számításunk szerint a jelek hasonlósága nem a véletlen egyezésnek köszönhető, hanem a genetikus kapcsolat eredménye – azaz az írásrendszereket ősrokonság fűzi egybe.
Korán megjelennek ezek a párhuzamok az akkor ismert világ szélein. A Pireneusokban lévő Mas d’ Azil barlangjában fellelt kb. 20 000 éves jelkészletben a székely írásnak 19 jele található meg. Az amerikai indiánok legkorábbi jelkészletében (fazekasjelek, templomok jelei stb.) szintén felbukkan a székely írásnak 23 jele. Az amerikai indiánok ősei a különböző elképzelések szerint 40-12 000 évvel ezelőtt mentek át az Újvilágba – azaz a jégkorszak idején már a Pireneusoktól Amerikáig el volt terjedve a székely írás kb. 20 legfontosabb jele.  
Hasonló nagyságrendű székely párhuzamot ismerhetünk fel a világ központi tájain is az antik írások jelkészletében. Ilyen a kínai írás, a sumer írás, a Tepe Yahja-i jelkészlet, a Tordos-Vincsa kultúra írása, a bübloszi pszeudohieroglifikus szótagírás és a hettita hieroglif írás is. Ugyanezeket a jeleket megtaláljuk a szkíták, hunok, avarok és a honfoglaló magyarok jelkészletében, valamint a magyar népi jelek között is. Ez azt jelenti, hogy a székely írás jelei a Közel-Keleti őshazában és a közbülső területeken is sokáig fennmaradtak.
E széleskörű elterjedtség nem lehet egy későbbi kulturális hatás eredménye. Nem tehető fel, hogy egy amerikai indián keresztülvándorolt a fél világon, hogy megtanítsa a Pireneusokban élő kőkori sámánokat e jelekre; amint ennek a fordítottja sem hihető. Ezért a legkönnyebb azt feltételezni, hogy a két végpont közötti közös őshazából vitték magukkal az írásjeleket a világ távoli tájaira.
Mivel ebből az őshazából kb. 50 000 évvel ezelőtt indultak világgá a népek, a jelek széleskörű elterjedtségéből ez az időpont következik."

Elolvasható kőkori írásemlékek
Az emberiség legkorábbi érthető és fonetikus írásemléke a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor, amelyen székely jelekkel írt magyar szöveg található. Ez az írásemlék korántsem egyedi és példátlan. Több kisebb jelentőségű és valamivel későbbi felirat létezik ugyanis, amelyek kapcsolatban vannak a székely írással. Ha ezekből a jelenségekből következtetni akarunk a legkorábbi írásrendszerre, akkor a székely írás képe bontakozik ki előttünk.”
http://www.szekely-rovasiras.hupont.hu/122/honnan-tudjuk-hogy-a-szekely-iras



A LELETEK AZ ALÁBBI KIÁLLÍTÁSON MEGTEKINTHETŐEK:
„A sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeumában új tematikus kiállítás tekinthető meg A dunai írásmód a tordosi és tatárlakai ré­gészeti leletek tükrében címmel. A kiállítást a kolozsvári Erdély Törté­nelmi Nemzeti Mú­zeuma és a sebastopoli Régészet-mitológiai Intézet (Kalifornia) állította össze. 211 feliratos régészeti tárgyat lehet megtekinteni. A román és külföldi kutatók szerint az írásjelek és szimbólumok kommunikációs rendszert képeznek, amelyet „tordosi írásnak" is neveznek. Ezek az írásjelek és szimbólumok a neolitikumban és eneolitikumban születtek. A kiállítás szervezői között van dr. Gheorghe Lazarovici egyetemi tanár, dr. Magda Lazarovici és dr. Zoia Maxim tudományos kutató. A kiállított tárgyak között a ma már híres tatárlakai táblácskákat is meg lehet tekinteni. Ezek legalább egy évezreddel régebbiek, mint az uruki és Djemnet nasri sumer ékírások, amelyeket a kutatók a Kr. e. 4. évezred végére és a 3. évezred elejére helyeznek. A három agyagtáblácskát a kolozsvári Nicoale Vlassa kutató találta 1961-ben. A kiállított tárgyak többnyire Torma Zsófia gyűjteményéből és a tatárlakai, tordosi, nagyiklódi és kolozsvári régészeti ásatásokról származnak.



Tatárlaka titka!
"1961-ben Erdélyben, Tatárlakán, Nicolae Vlassza kolozsvári régész egy hamuval telt sírgödröt tárt fel, amelyben egy 40 év körüli ember összetört, megégett csontjaira, mellette pedig 26 agyagszoborra, két kőfigurára, egy tengeri kagylókból készült karperecre, egy égetett agyagból készített korongra és két téglalap alakú táblácskára bukkant. A csontok alapján a szénizotópos vizsgálat eredménye szerint a lelet 6-6500 éves." - olvashatjuk Friedrich Klára - Szakács Gábor: Kőbe vésték, fába rótták" cimű könyvében. ( Szakács Gábor kiadása, 2005) Az érdekes tanulmányból ezúttal grafológus kollegőnk szedett össze számunkra egy kis részletet.
A korongon írás és képírás, az egyik táblácskán csak képírás van, ezek a felső harmaduknál át vannak fúrva. A másik táblácskán két kecskének tűnő állat és egy növény képe látható. A korongon és a képírásos táblácskán lévő jelek 1000-1500 évvel idősebbek a sumér képírás első emlékeinél, valamint helyi, tatárlakai agyagból készültek. E száraz, tényszerű adatok alapján különböző következtetésre jutottak a kutatók. Mindenesetre nézzük meg a Tatárlaka-i leletek írás jeleit, 


majd tekintsük meg Badiny Jós Ferenc sumerológus professzor táblázatát a Dzsemdet-Naszr és Uruk néven ismert sumir kultúrkörök írásának néhány jele látható. A Tatárlaka-i  korongon protosumir képírású fogalomjegyek láthatók, szögezi le Dr.Hans E.Suess. Varga Géza is összehasonlító táblázatot készített a Bronzkori magyar írásbeliség című kötetében: 




Friedrich Klára
A KÁRPÁT-MEDENCE, A BOSNYÁK PIRAMISOK 
ÉS GLOZEL JELRENDSZERÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA
"Röviden a Kárpát-medencei jelrendszerről

1. Az ősi magyar rovásírás
Az ősi magyar rovásírás a Kárpát-medencében alakult ki. Eddig megtalált legrégebbi emlékei: a Bajóti Jankovich barlang pálcavégén talált jelek 15 – 20.000 éves bolygatatlan rétegből származnak. A Tatárlakai Korong jelei 7500-8200 évesek. Ezen írásnak további 6-7000 éves emlékei kerültek elő Torma Zsófia (1831-1899) régésznő ásatásain az erdélyi Tordos közelében. A rovásírás emlékei fennmaradtak a történelmi Magyarország területén (lásd az 1920 előtti térképeket) köveken, templomok falain, csont, fa, ezüst, aranytárgyakon, könyvekben.
A rovásírás emlékei bizonyítják a magyarság Kárpát-medencei eredetét ( lásd Friedrich Klára: Tatárlaka titka- angol nyelven is –Mystery of Tatárlaka, web: www.magtudin.org )
A rovásírás a magyarok között ma is használatos , a történelmi Magyarország területén legalább százezer ember használja a mindennapi életben. Szakács Gábor újságíró, rovásírás kutató pedig 10. éve szervez versenyeket az ifjúság 9-18 éves korosztálya számára, amelyre általában 700 fő jelentkezik évente. A 15-20.000 éves jelrendszer tehát ma is tökéletesen használható, annál is inkább, mert a magyar nyelv hangjait csak ezzel lehet tökéletesen lejegyezni, hiszen amikor a 10. században a magyaroknak át kellett térniük a latin betűs írásra, abban nyelvük 13 hangjára ( TY, GY, NY, SZ, ZS, CS, LY, J, K, Á, É, Ö, Ü) nem volt jel.
2. Tászok-tető-i megalítok jelei
A Tászok-tető a Kárpát-medencében, Erdélyben található. Az 1013 méter magas fennsíkon és környékén a leírások szerint több száz írásos kőtömb volt található. Átlagos méretük: 180x 140 centiméter volt. Mára ezekből csupán kettő látható épségben a Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban (Erdély) és néhány összetörve a fennsíkon. A köveken lévő írások többségének kora a párhuzamok alapján 10.000 év körüli. (lásd: Friedrich Klára : Megalítok a Tászok –tetőn, in: Friedrich Klára-Szakács Gábor: Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig- 2007)
3. A Tordos – Vinca műveltség jelei
A tordosi műveltség első feltárója a már említett Torma Zsófia régésznő, 1875-től. Többezer újkőkori agyagkorongján már ekkor megjelenik a ma is használatos ősi magyar rovásírás jeleinek többsége. 1905-től a Nándorfehérvár (1920-tól Beográd, Serbia) melletti Vinca településen és környékén is gazdag újkőkori leletanyag került elő.

Kárpát-medencén kívüli jelrendszerek
Ezekből most csak kettőre térünk ki, noha több más európai és ázsiai jelrendszer mutat hasonlóságot az ősi magyar rovásírással.
1. A bosnyák piramisok jelei
A boszniai Visoko-ban, Szarajevotól 30 kilométerre kezdte meg ásatásait 2005-ben Semir Osmanagic piramiskutató. A Visocica hegy piramis alakjára Senad J. Hodovic múzeumigazgató hívta fel figyelmét. Ezen kívül még négy közeli, növényekkel benőtt dombról feltételezik, hogy piramist rejt magában. Ásatások főként a Nap és Hold piramisnak nevezett építmények területén folynak, s már az eddigi feltárások is bizonyították, hogy mesterséges, ember által készített alkotások. A Nap piramis mérete és kora meghaladja a Gizai-ét, amelyet Kheopsz fáraó építtetett 4600 évvel ezelőtt.
Szakács Gábor, aki 2006 júniusában járt először a helyszínen, azzal a felfedezéssel tért haza, hogy a Nap piramis alagútjában és a környékén lévő nagy köveken az ősi magyar rovásírásnak megfelelő jeleket talált, s ebből következően a Tordos –Vinca műveltség területe déli irányban kitolódik.
2007 júniusában a helyszínre látogató csoportunk több tagjával együtt erről jómagam is meggyőződtem.
További ismeretek szerezhetők a bosnyák piramisokról a www.piramidasunca.ba weblapon.
2. Glozel
1924-ben egy francia faluban, Glozelben egyéb leletek mellett olyan írásjeleket találtak kerámialapokon, csontokon, köveken, amelyek nagy mértékben hasonlítanak az ősi magyar írás betűihez. Erre 2003-ban és 2005 –ben is felhívtam a figyelmet, mindkét alkalommal közölve a 111 glozeli jelet. (in: Friedrich Klára- Szakács Gábor: Kárpát- medencei birtoklevelünk a rovásírás-2003, 81. p. és Friedrich Klára – Szakács Gábor: Kőbe vésték, fába rótták-2005, 48. p., angolul : Mystery of Tatárlaka: www.magtudin.org)
A hivatalos álláspont szerint a glozeli jelek kora: 1800-2300 év.
http://www.glozel.net
A jelek összehasonlító táblázatai





A táblázatok áttekintése után joggal feltételezhetjük, hogy a Kárpát-medencében, a bosnyák piramisok területén és Glozelben egyazon műveltség képviselői tevékenykedtek és hagyták ránk írásjeleiket. Figyelemre méltó, hogy a történelmi Magyarország (1920 előtt) területe az, ahol ezek a jelek mind a mai napig használatosak."

Budapest, 2007, december Friedrich Klára
 rovásírás kutató és oktató

Honlapunk: http://www.rovasirokor-forrai.xw.hu
SZAKIRODALOM A JELRENDSZERHEZ
Gimbutas, Marija: The Gods and Goddessess of Old Europe (Berkeley,1974)
Szakács Gábor: Tudósítások a bosnyák piramisokról (Magyar Demokrata, 2006/26, 45, 48)
Tomory Zsuzsa: Kezdeteink (Miskolci Bölcsész Egyesület, 1995)
Torma Zsófia: Sumer nyomok Erdélyben (Buenos Aires, 1972)
Winn, Shan, M.M: Pre writing in south-eastern Europe (Western Publishers, 1981)