Nem tudom megállni, el kell mondjam, ki kell adjam magamból!
Megdöbbentem az idei '56-os megemlékezéseken, a kormány ünnepén kívül csak a Jobbik üzenetében volt szó egyáltalán az '56-os eseményekről.
Miért? Másnak már nem fontos, nem lényeges? Hogyan lehet egy ilyen ünnepen csak és kizárólag a kormány leváltásáról és a két évvel később választásról beszélni??
Hogyan lehet így arcul csapni azoknak az emlékét akik az életüket adták értünk? Úgy bizony csakis miértünk, hisz annyira heroikus küzdelem volt Ők bizony tudták, biztosan tudták hogy ezt a jövő nemzedékért teszik! És ma már annyit sem érnek hogy 56 év múltán fejet hajtsunk előttük??
Miért nem érdemelt néhány szót a haláluk? És az a rengeteg ember aki mindent hátrahagyva elmenekült a szülőhazájából??
Hát már senki sem emlékszik? Miért csak az én torkomat szorongatja a könny ilyenkor?
Nézzétek meg ezt a néhány perces videót és gondolkodjatok, vajon van mire várnunk a nyugattól?
A világ helyettünk Egyiptomot választotta, az orosz katonák jó része azt hitte oda mennek, de aztán végül itt kötöttek ki... A nagyapám pedig évekig börtönbe került, pusztán azért mert megengedte csavargyári munkásainak hogy a pékek mellé álljanak amikor azok nem akarták odaadni az utolsó kenyeret is az oroszoknak. Harcoltak amivel csak lehetett mert fegyverük nem volt, sokan puszta kézzel álltak ki a fegyverekkel szemben! Addigra már egy hete volt, hogy az oroszok minden nap az összes kenyeret elvitték a Hajógyári szigetről, Budapest napok óta éhezett, a kenyérgyár előtt éjjel-nappal hosszú sorok álltak, bizony napokig!! Mi talán ezt fel sem tudjuk fogni!
Hogy a következő események miképpen zajlottak arról keveset tudok, amikor nagyapámat elvitték egy kis szolgálati lakásban éltek a szigeten, nagyanyám az akkor 5 éves édesapámmal és karon ülő nagynénémmel menekült, gyalog vágott neki a hosszú útnak Solymárra ahol mindkettejük szüleik éltek. Aztán évekig semmi hír a nagyapámról, s később szabadulása után sem beszélt arról soha mi történt vele odabent, de azt tudom hogy nagyanyám megijedt az első találkozáskor, egy emberi roncs állt vele szemben, nem volt 40 kiló, a haja kihullott, tele sebekkel...
Neki soha senki nem mondott még annyit sem hogy elnézést, rendszer-idegenként élt és úgy is halt meg!
Soha senki sem akarta rehabilitálni, és ami igazán szomorú: nem csak Őt, hanem senki mást sem a csavargyári vagy pékgyári munkások közül, még azokat sem akik ott haltak meg.
Hát ez az én nagyapám története, akire mindig büszke leszek!
Kérlek Ti se felejtsétek el őket, akármennyire más már a világ, akármennyire tűnik messzinek ÉRTÜNK TETTÉK!
http://www.youtube.com/watch?v=96VBZF8EwvI&feature=share
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése